Vadosfa

A szeretett lelkészre emlékeztek Vadosfán

Vadosfa – Egykori lelkészükre emlékeztek a vadosfai evangélikus egyházközség tagjai a minap. Sümeghy József száz évvel ezelőtt született és több mint ötven éven át szolgálta híveit.

Nagypéntek teliholdja

Vadosfa – A tavasz színei társultak az év egyik leglátványosabb, vöröslő holdkeltéjéhez. A National Geographic magazinban Pintér András örökítette meg Vadosfa templomtornyaival együtt égi kísérőnket.

„Az Úr áll mögöttem…” – Lelkészt iktattak Vadosfán

Vadosfa – Tizenegy évnyi helyettesítés után 2018. október 6-án újra lelkészt iktattak Vadosfán. Fatalin Helga lelkésznőt Ihász Beatrix, a Soproni Evangélikus Egyházmegye esperese állította szolgálatba. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában közreműködött Mihácsi Lajos, a gyülekezet korábbi helyettes lelkésze is.

Vadosfai őrségváltás

Amikor a „véletlen” ugyanahhoz a bibliai történethez egy másik igehirdetést hoz elénk a tallózás során, egészen más apropóból… A Vadosfai Evangélikus Egyházközség ugyanis megválasztott lelkészének, Fatalin Helgának az október 6-i beiktatására készül. Gyülekezeti újságuk frissen megjelent nyári számának beköszönő írásául ezért a lelkésznőnek az Északi Evangélikus Egyházkerület Igeidők című kiadványában megjelent áhítatát választották. A vadosfai „őrségváltáskor” a stafétát átadó Mihácsi Lajos lelkész elköszönéséből is idézünk, áldást kérve mindkettőjük életére.

Szeretetben együtt Nemeskér, Vadosfa, Celldömölk és Nemescsó gyülekezetei

Vadosfa – Isten újabb áldásának lehettünk tanúi 2017. szeptember 24-én Vadosfán. Az áldás az, hogy a mai rohanó világban meg tudtunk állni, és Isten szeretetében megpihenni, megnyugodni, együtt énekelni és imádkozni. Mintegy kétszázötvenen jöttek el a hívó szóra. A megtelt templom bizonyító jel arra, hogy Isten szava még mindig képes minket összehívni szeretetteljes együttlétre.

„Hidak a reformáció évszázadai fölött”

Nemeskér – A reformáció jubileumi évében a sok országos rendezvény mellett négy – a mai Magyarország területén lévő – artikuláris gyülekezet (Celldömölk, Nemescsó, Nemeskér és Vadosfa) közös rendezvénysorozatot szervez Hidak a reformáció évszázadai fölött címmel.

A reformáció forrásvidékein jártak a budavári, sárvári és soproni gyülekezet tagjai

Vadosfa – Nemeskér – Kőszeg – Nemescsó – Celldömölk – Immár negyedik éve szervezzük meg a Reformáció forrásvidékein című kirándulás-sorozatot. Idén a reformáció hónapjának első napján indult útnak közösségünk, hogy időben merítsen a „forrás vizéből”. A Bence Imre budavári és Holger Manke soproni német lelkész ötlete alapján született sorozattal készül három gyülekezet – Budavár, Sárvár és Sopron – a reformáció 500. évfordulójára.

A megújult templom az életet hirdeti

Vadosfa – Kívül-belül megújult a vadosfai evangélikus gyülekezet 104 éves temploma. A teljes rekonstrukció több mint 40 millió forintba került.

A meghívottak öröme – Jótékonysági orgonahangverseny Vadosfán – Magyarkeresztúr templomának javára

Vadosfa – Sokan gyűltek össze a vadosfai egyházközség meghívására múlt vasárnap délután az „evangélikus katedrálisban”, hogy meghallgassák Tar Zita és Tüzes Marcell Sámuel orgonaművészek koncertjét.

Eleven hűség – Beszélgetés Büky Anna íróval

Budapest – 2015. április 26-án, vasárnap délután 2 órakor – Tar Zita és Tüzes Marcell Sámuel orgonaművészek közreműködésével – jótékonysági hangversenyre kerül sor Vadosfán, a nemrégiben megújult patinás „evangélikus katedrálisban”. A szomszédos Magyarkeresztúr templomának felújítását támogató koncert egyik szervezőjét, Büky Anna írót a felújításért tett lépések eddigi eredményeiről, illetve további személyes terveiről kérdezte az Evangélikus Élet.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Vadosfa csatornájára