Új szolgálati helyeinkről tudomást szerezve olykor a kegyesebbeknél is kegyesebbek kérdezik meg: „Na és vannak már tömeges megtérések?”

Nincs ébredés

„A szél fúj, de nem tudod, honnan jön, és hová megy.” Ki hinné, hogy teológiailag milyen képzetlenek és milyen „csipkelődők” tudnak lenni azok, akik magukat ugyan hívőnek tartják, de a pálya széléről, csípőre tett kézzel nézik az eseményeket, hogy csupán kritizálhassanak. Bizony, sokakból hiányzik a hűség és a rendszeresség, hogy kitartóan és állhatatosan imádkozzanak az ébredésért, a megújulásért. Viszont többnyire épp ők a számonkérők.

Természetesen őket is szeretjük, ezért nekik (is) üzenjük: Felvidéken, az evangélikus magyarok között (még) nincsen elementáris erejű ébredés. Vannak csendes életújulások. Egy-egy, hol itt, hol ott. És ezekért nagyon hálásak vagyunk. De nemcsak ezekért, hanem a kíváncsiakért és a keresőkért is, akik korábban közömbösek voltak. És a sok-sok gyermekért, fiatalért. Ám ne szaladjunk ennyire előre…

Hát akkor mi van?

Valóban, mi van, ha este fél tízkor – egy budapesti villamosról – hív fel egy püspök egy lelkészt, hogy tudna-e biztosítani a felvidéki Sajógömörbe egy missziói szolgatársat? Akkor az van, hogy a volt sajógömöri lelkész két évtizedes imádsága hallgattatik meg! Akkor az van, hogy egy testvérgyülekezet hatéves szolgálatára mond igent az Isten! Akkor az van, hogy az évekkel ezelőtt alakult Felvidéki Magyar Evangélikus Missziói Központ munkájának egyik gyümölcsét érleli be az aratás Ura! Akkor az van, hogy sok-sok szív reményét teljesíti be az, aki rólunk soha meg nem feledkezik!

És akkor mi van, ha egy frissen nyugdíjba ment lelkész keresi új szolgálati helyét, és éppen a Felvidéken szolgálók egyikét kérdezi meg a lehetőségekről? Vagy amikor egy budai konyhában hárman egy új szolgálat lehetőségéért imádkoznak? Akkor az van, hogy egy hétre rá már – a BKV, a MÁV és egy missziói szolgálati gépkocsi segítségével – Isten a „legeslegek” közé, azaz a felvidéki magyar evangélikus szórványokba viszi engedelmes szolgáját. Mert az ott élők a leginkább magukra hagyatottak, a legkevesebb figyelemmel kísértek, a legkisebbek, a legerőtlenebbek. És lám, a mi Urunknak rájuk is van gondja! Ráadásul most már nem alkalomadtán, hanem rendszeresen. 

És akkor mi van, amikor egy Felvidéken is szolgáló magyarországi iskolalelkészt áthelyeznek, s ezzel határon túli szolgálata megszűnik, majd néhány hónap múlva váratlanul újra lehetősége nyílik e szolgálatra? Akkor – aki nyitott lelki szemekkel jár – hálát ad a váratlan dolgokat intéző mennyei Gazdának.

„Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék...” – olvassuk A zsidókhoz írt levélben az ószövetségi hithősökkel kapcsolatban (Zsid 11,32), és ezt mi is elmondhatjuk. De azért valamiről még említést kell tennünk. Mert mit szóljunk akkor, amikor egy angol család tagjai éreznek arra indíttatást, hogy a Felvidéken szolgáljanak?

Nem, nem azonnal indulnak el, hanem imádkozni kezdenek, és ebbe angol gyülekezetükből másokat is bevonnak. Hogy ne a saját akaratuk legyen meg, hanem a misszió Uráé. És egyszer csak – mint amikor a piros lámpa zöldre vált – határozott igent kapnak: a magyarországi gyülekezetekkel együtt szolgáló és a határon túl évek óta munkálkodó angol misszió mögéjük áll, és idén januárban el is kezdik szolgálatukat a Felvidék gömöri régiójában gyerekek és fiatalok között, az ottani evangélikus misszióval és gyülekezetekkel közösen. Hát ez van. Továbbá testvérgyülekezeti kapcsolatok ki- és beteljesedése, átjáró szolgálatok, oda is, ahova soha még… és így tovább.

Hogyan tovább?

A választ csak az Úr tudja! Annyi bizonyos, hogy ahol néhány éve még csak négy-öt hittanos volt, most több mint száz van. Ahol két-három idős testvér sopánkodott, és emlegette a dicső múltat, ott Isten olyan polgármestert adott egy kétszázötven lélekszámú, kilátástalan helyzetben lévő magyar ajkú falunak, aki igényli, kéri, ösztönzi az egyházi szolgálatot. Olyan polgármestert, aki a gyülekezeti és missziós alkalmakon személyesen is jelen van. (Meg is sokszorozódott a gyülekezeti alkalmak látogatottsága.)
Az is bizonyos, hogy olyanokkal voltak mostanság lelkipásztori beszélgetések, akik ilyenről még csak nem is hallottak. Olyan helyeken voltak bibliaórák, ahol évtizedek óta nem. Olyan kamaszkorúak jöttek ifjúsági alkalmakra, akik a hétvégeken vagy diszkóba jártak, vagy csak úgy lődörögtek a falvak félig kihalt utcáin.

Lelkészközpontú és lelkészfüggő gyülekezeteink talán el sem tudják képzelni a felvidéki helyzetet. Hogy ahol évtizedek óta nincs anyanyelven tudó lelkész, ott helyi laikus asszonyok oktatnak magyar nyelven hittant, szerveznek táborokat. Angol és magyarországi magyar szolgálók egyaránt megtiszteltetésnek érzik, ha e táborokban ezekkel az asszonyokkal munkálkodhatnak közösen az Isten dicsőségére és a különböző településekről érkező (túlnyomó részben evangélikus) fiatalok épülésére, életújulására.

A kérdés így szólt: „Hogyan tovább?” Nos, csak hála lehet a szívünkben, hogy Urunk rendezi és szervezi a jövőt: „...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)

Ora et labora

Isten arra tanít bennünket, hogy imádkozzunk és dolgozzunk. Behelyezett egy szőlőskertbe vagy, ha úgy tetszik, szántóföldi művelésbe, ilyen-olyan, de általában kevesebb, mint több képességgel. Így cselekedett, hogy ne magunkra nézzünk, hanem rá. Ne eredményt várjunk, hanem az ő dicsőségének kivetítődését szemléljük a felvidéki magyar (és nem magyar) evangélikusokon (és nem evangélikusokon). Kivételezettek lehetünk azért, mert megengedi, hogy bepillanthassunk műhelytitkaiba. Olykor még azt is engedi látnunk, hogy a „titkos bánya” mélyéből, ahol „formálja terveit”, mit hoz fel.

Köszönet

A három évvel ezelőtti hírdadásunk után sokan kezdtek imádkozni a felvidéki miszszióért, és néhányan anyagilag is támogatták. Egy gyülekezet havi rendszerességgel küld adományt azóta is. Isten áldja meg az imákat, az imádkozókat, az adományokat és az adományozókat! Ha valakit Isten az imádkozás és az adakozás szolgálatára indít, akkor lelkészén keresztül elérheti a misszió munkatársait az e cikk kereteit meghaladó információkért, az országos egyház pedig számlaszámot tud adni a támogatási összegek befizetésére. (Lásd a keretes információt!) A Felvidéki Magyar Evangélikus Missziói Központ munkatársai és önkéntesei nevében köszönünk minden lelki, személyi és anyagi segítséget!

A segítség konkrét formáiról további információk kaphatók a missziói központ vezetőjétől, Lóczy Tibortól (e-mail: loczytibi@centrum.sk). A sajógömöri (Szlovákia) székhelyű Felvidéki Magyar Evangélikus Missziói Központ támogatására adományokat a Magyarországi Evangélikus Egyház 11707024-20347257 számú számlájára lehet utalni úgy, hogy az utalás megjegyzés rovatában fel kell tüntetni: „Felvidéki misszióra”.