Stuart Mária és I. Erzsébet története az egyik leginspirálóbb sztori a nyugati világban. Mára azonban többnyire az angliai fogságra és Mária lefejezésének drámájára emlékezünk belőle, és általában az Erzsébetről szóló filmek egyik – kissé zaklatott és nagyon befolyásolható, de meghatározó – mellékszereplőjeként láthatjuk őt. Azt mondják, Máriának nem volt jó politikai érzéke, és támaszt keresett a körülötte lévő férfiakban, akik kihasználták őt. Ezt a szempontot némileg árnyalja a film Mária-ábrázolása, aki itt inkább egy autonóm, víziójához – hogy ő egyesítse Angliát és Skóciát a trónon – a végsőkig ragaszkodó nőként jelenik meg Saoirse Ronan alakításában, akit hataloméhes és kegyetlen férfiak vesznek körül, akiknek Mária csak addig érdekes, amíg partnerként részt vesz a játszmáikban, és elfogadja az általuk diktált feltételeket. Ő viszont inkább a saját feje után megy – amit egy férfi vezetőnek aligha rónánk fel. Máriát így a (főként protestáns) ellenzéke, élén John Knox prédikátorral (akit az itt is nagyszerű David Tennant alakít), hamar a „sátán szajhájaként” prédikálja ki, korábbi tanácsnokai pedig felkelést szítanak ellene – az angolok nem elhanyagolható közreműködésével. Pedig a katolikus Stuart Mária egy vallástörténeti szempontból is óriási jelentőségű gesztust tesz a film cselekménye szerint és a valóságban is: a polgárháborút megakadályozandó vallásszabadságot ajánl, és tanácsában legalább annyi protestáns, mint katolikus kap helyet, beleértve protestáns féltestvérét is, Earl of Moray-t (James McArdle). Másik határozott követelése, hogy elfogadja Erzsébetet (a filmben Margot Robbie) királynőnek, amennyiben őt jelöli meg utódjául. Erre azonban hiába vár a skót királynő, helyette csak méltánytalan házassági ajánlatokat, összeesküvést és háborút kap.

A cikk folytatása a KötőSzó blogon.