Az ágfalvi megemlékezés emlékkő avatásával kezdődött. A vasútállomásnál felállított kőnél Pék Zsuzsanna polgármester szólt: „Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk” – kezdte beszédét, utalva a 70 évvel ezelőtt történtekre.

Mint ismeretes, a potsdami megállapodás értelmében az akkori magyar kormány engedélyt kapott arra, hogy a haza német lakosságot, „rendezetten, humánus módon Németországba telepítse ki”. A szervezett kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, miután kormányrendeletben írásban is rögzítették a németség kollektív bűnösségét. Elkezdődött a magyarországi németség történetének egyik legtragikusabb időszaka, amely 1948 végéig tartott.

185 ezer német nemzetiségi polgárt telepítettek ki, megfosztva őket vagyonuktól és állampolgárságuktól. A kitelepítettektől mintegy 250 ezer kataszteri hold birtok és közel 45 ezer lakóház került a magyar államhoz. Sopronban és környékén 1946 áprilisában kezdődött meg a kitelepítés.

Április 6-án, Ágfalván egy összeíró bizottság kezdte meg a kitelepítendők regisztrálását. A falut lezárták, a község lakosainak névsorát a jegyző összeállította. Április 11-én megszületett a kitelepítési lajstrom. A lakosoknak csupán öt nap állt fellebbezésre, de csak két százalékuk, elsősorban a helyi bányászok kérését fogadták el. Április 14-én kezdődött el a vasúti pályán a bevagonírozás. Az első szerelvény 44 vagonból állt, egy vagonba harminc ember került. Rendőr kocsi, ápoló kocsi és élelmiszer kocsi tartozott hozzá.

1946. április 16-án az első, míg másnap a második szerelvény is elindult. Az evangélikus egyház nevében Pusztai László búcsúzott a bevagonírozott hívektől. Isten, áldd meg a magyart – hangzott a búcsúzók és az itt maradottak ajkáról.
„A lakosság 70 százalékát érintette ez a szörnyűség. Könyörgés, sírás, jajgatás nem segített, családokat, rokonokat, barátokat téptek szét egymástól. Ma el sem tudjuk képzelni azt az iszonyatos fájdalmat, amit a szétszakított családok érezhettek” – mondta a polgármester asszony, aki ezután arról szólt, hogy az akkori társadalom megtalálta a bűnösöket a németségben és passzív maradt a tragédiájukkal szemben.
„Milyen szörnyűségek laknak az emberi lélekben? Tanultunk-e bármit is a közelmúlt történelméből? Lehet–e, hogy olyan világban élnünk, ahol nem feszítenek szét bennünket buta előítéletek, hanem az embert valódi értékei alapján és származása, nemzetisége, világnézete vagy bármiféle identitása alapján nem ítélik meg? – tette fel a kérdéseket az elöljáró, ám a válaszában elismerte, hogy nem tudja. „Ezzel a megemlékezéssel már önmagában is elítéljük a hetven évvel ezelőtt történteket és elutasítjuk a hasonló szörnyűséghez vezető intézkedéseket” – tette hozzá.

A polgármester asszony beszédét követően Ágfalva német testvérvárosának, Schefflenznek a vezetője, Rainer Houck szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy bár emlékezni jöttek össze, mégis teszik ezt azért, mert reménykednek egy jobb, közös jövőben. Elmondta, hogy mintegy 50 ember talált Schefflenzben és környékén új otthonra, de hazájukat sosem felejtették el. Az összetartozás jeleként rendszeresen ellátogatnak ma is egymáshoz.

Ezután sor került az emlékkő leleplezésére. A követ megáldó Németh Attila katolikus plébános arról szólt, hogy a bibliai szövegek alapján tudjuk, hogy a kő a biztonság, az állandóság és a békesség jelképe.

Fabiny Tamás evangélikus püspök a Jelenések könyvét idézte és a vigasztalás Istenének áldását kérte a jelenlévőkre és egész Európára.

A megemlékezők ezután egy–egy szál rozmaringgal a kezükben vonultak végig a fő utcán, egészen az evangélikus templomig, ahol ünnepi istentisztelet kezdődött.

Heinrichs Eszter lelkésznő és Michael Heinrichs köszöntése és oltári szolgálata után igét hirdetett Fabiny Tamás püspök, aki az akkor itt szolgáló Pusztai László lelkész zsoltáros vigasztalását idézte prédikációjában: „Hadd az Úrra az utadat, bízzál benne, ő munkálkodik.”

„Ez az ige ma is segíthet a tájékozódásban, ma is vigasztalhat. Sajnos a 70 évvel ezelőtti eseményekre azért kerülhetett sor, mert voltak, akik nem hagyták az Úrra az útjukat, sőt letértek Isten útjáról. Európa egy rettentő háború sebeit hordozta, mert semmibe vették egyesek Isten akaratát, szenvedést hozva ezzel a népekre. A győztes hatalmak sem a gyógyításon fáradoztak, nem találták meg a megbocsátás és kiengesztelődés útját” – hangsúlyozta a püspök, ecsetelve, mit jelent az, ha az ember letér Isten útjáról.

„Ma is olyan kort élünk, amikor sok a menekült körülöttünk. Ma is van háború, bosszúállás, üldözés. Ma is át lehet élni, mit jelent az üldöztetés. De ahogyan egykor befogadták a kitelepítetteket Németországban, úgy kell befogadnunk azokat, akik ma is segítségre szorulnak. Istenre kell bízni magunkat. A bizalom hiányzik a világból: bizalom Isten és emberek iránt. A bizalom alapját az jelenti, hogy Isten munkálkodik. Ő tudja, mit tesz, bár akaratát sokszor nem értjük. Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni” – nyomatékosította a püspök, majd Isten népének bibliai példájára és az ágfalvai templom oltárképére (Jézus lecsendesíti a vihart) utalt. „Gondjainkban is csak Istenben higgyünk és Jézust kövessük!” – zárta gondolatait Fabiny Tamás.

Utána Skala János, az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szól az egybegyűltekhez. Énekkel szolgált a Morgenröte énekkar, megemlékező verset mondtak, és egy filmmel is emlékeztek.

A templom előtti emlékkő koszorúzására került sor az istentisztelet után, ahol az Ágfalvi Fúvószenekar játszott és Siegfried Drise, a Bad Wimpfeni Kultúregyesület elnöke mondott beszédet.

Aztán a megemlékezők koszorúikat helyezték el az emlékműnél.

Másnap Sopronbánfalván szintén megemlékeztek az egykor történtekről és Foltin Brúnó egykori sopronbánfalvai evangélikus lelkész születésének 100. évfordulója alkalmából ünnepséget is tartottak. 

FÉNYKÉPEK: