A Sass-kúria méhese (Borjád), ahol Petőfi A négyökrös szekér című versét is írta

Petőfi mellett a padban

Száznyolcvanöt esztendővel ezelőttre emlékeztetnek a fenti sorok. Lejegyzőjük a százhuszonöt éve elhunyt Sass István orvosdoktor volt, aki Petőfi Sándor sárszentlőrinci éveinek hiteles krónikásaként vonult be irodalomtörténetünkbe. Joggal, hiszen egykori padtársaként közeli tanúja volt a későbbi költő érésének, növekedésének.

A sárszentlőrinci lutheránus iskola jó hírén felbuzdulva a tehetős szabadszállási vállalkozó apa 1831-ben Szabadszállásról hozta ide taníttatni kisfiát, a kilencéves Sándorkát. Nem egy ízben tartózkodott Petőfi Tolna megyében: 1831 és 1833 között lőrinci diákként, majd 1841-ben – Pápáról egy időre sértődötten elfutva –, megpróbálva saját lábra állni, három hónapig vándorszínészkedett a környéken. 1845-ben pedig – mint beérkezett költő – kétszer is vendégeskedett Borjádon; ott, ahol a magyar irodalom egyik legragyogóbb gyöngyszeme, A négyökrös szekér született: „Erzsike, a vers hősnője, az itteni házigazda lányának későbbi tanúságtevése szerint a szekéren a beszélgetés szórul szóra úgy folyt, ahogy a költő leírta. A család átrándult az alig félórára eső Uzdra, s hazafelé ökrösfogatra telepedett.” (Illyés Gyula: Petőfi Sándor, 1936)

Mindezek felidéződtek ez év áprilisában Sárszentlőrincen, a Petőfi-emlékhelyek harmincadik nemzetközi találkozóján, az Országos Petőfi Sándor Társaságnak és Sárszentlőrinc Község Önkormányzatának közös eseményén, amelyre szép számmal érkeztek a kultuszt hűen őrző honfitársaink határon innenről és túlról. Az idei, jubileumi találkozó Petőfi sárszentlőrinci, evangélikus iskolás diákoskodása kezdetének évfordulója jegyében telt, mégpedig hallatlanul érdekes előadásokkal: A költészet sárszentlőrinci forrása – egy elfeledett kultuszmotívum (dr. Töttős Gábor főiskolai docens); A Zrínyi-kultusz nyomai Petőfi Sándor írásaiban (dr. Borián Elréd bencés tanár); Friss nyomon Sárszentlőrincen egy előkerült kézirat fényében (Krámer Iván történész-műgyűjtő); H. Bagó Ilona múzeumi főosztályvezető és Boda Ildikó könyvtáros pedig a sárszentlőrinci és környékbeli emlékhelyekről-emlékházakról szólt.

A jeles konferenciát a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében Sziráki György, az Evangélikus Pedagógiaiszakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet pedagógiai szakértője köszöntötte. Beszédében sorra vette az evangélikus vonatkozású Petőfi-emkékeket, amelyek további ápolásra méltók.

Múltba tűnt puszta

Kevés olyan magyar falu van, ahol több jeles személyiség is maradandó nyomot hagyott. Igazán különleges hely tehát Sárszentlőrinc. Nem számítva az 1866-tól harmincöt éven át itt szolgáló evangélikus pap költőt, Sántha Károlyt, ez a kis „Isten háta megetti” község három irodalmár nagysághoz is kötődik.

Ha Simontornya felől megyünk Sárszentlőrincre, óhatatlanul szemünk elé kerül egy tábla Felsőrácegrespuszta felirattal. És bizonyára sokaknak jut eszébe, hogy valahol itt ringott a bölcsője Illyés Gyulának és Lázár Ervinnek. Igen, ez a nyolcvan éve, 1936- ban megjelent Illyés-mű, a Puszták népe világa. Pontosabban: egykor valós világa.

Pásztázhatjuk a tájat, hogy van-e még nyoma az Illyés által az irodalomba emelt, teknő alakú völgy cédrusokkal övezett gazdatiszti rezidenciájának, a parádés urasági ököristállónak s a rokkant óljaikkal meg kócos „favágittóikkal” reménytelenül álldogáló cselédházaknak – ezekből már az 1960-as években visszalátogató Illyés sem látott semmit. Így nyilatkozott a Rácegresi füzet című írásában (a Hazai kis tükör – Magyar írók országjárása 1960-ban című kötetben): „A puszta régi épületeivel egyetemben lerombolták természetesen, alapzata utolsó téglájának kikaparásáig, az én szülőházamat is. Le azt, ahová nagyapám fiatalasszonynak hozta nagyanyámat, ahol anyám született; le a bognárműhelyt s azt is, ahol apám görbítette a patkót, s javította az akkor még hatalmas terjedelmű cséplőgépeket. A törmelékek közt csak egy malomkő asztal áll épen, egy már csak eszmében élő udvar közepén. […] Eszem ágában sincs sajnálni azoknak a nyomorúságos falaknak az eltűnését. Őszintén örülök a buta anyag átalakulásának. Jólesik tudnom, hogy szülőházam téglái fél kilométerre ide egészséges házak alapfalaiban sorakoznak, s külön jólesik, hogy nem tudom, melyikben is vannak. S azt gondolom, valamiképp így kell az elemeire szétszedett múltból nekem is építkeznem.”

De az elemeire szétszedett múltból nem csak Illyés építkezhetett. A Jelenkor című folyóiratban – halála előtt – Lázár Ervin is hasonlóképp emlékezett: „…ez az Alsórácegres-puszta, ahol én laktam, az már a testi valóságában nem létezik, mert lebontották, részben magától összedőlt, puszta, gazos hely manapság. De bennem éppoly elevenen él, mint gyerekkoromban. S a gyerekeknek nem győzöm elmondani, amikor a szülőföldről kérdeznek, hogy természetesen beletartozik az a táj […], beletartozik az az épületcsoport is, ami gyerekkoromban létezett, beletartoznak a fák, de legfőképpen az a közösség, amelyben fölnőttem, ami természetesen nincsen. […] Az a közösség, amelyben megtanultam a nyelvet, egy viselkedési formát, az bizalomra épülő közösség volt.”

Igen, az az alig száz évvel előttünk meglévő világ – amelybe Illyés és Lázár is beleszületett – még magában hordozta az ősök egészséges közösségét, hitét, hagyományait.

Illyés Gyula írja: „A pusztán a mese még teljes erejével élt. Vasárnap délutánonként a béresek kitelepedtek a kis emelkedésen elnyúló nagy istálló elé, és ott különféle történetekkel szórakoztatták egymást. Legtöbbször persze katonadolgokról beszéltek, de népmesét is rengeteget mondtak el egymásnak, rövidet, csattanósat. Ezeknek az értelme mindig az volt, hogy a szegénység valahogyan csak utat tör a boldogság felé; hogy az igazság valamiképp mégis tud győzni a rettentő zord valóságon.”

Lázár is jól ismerte a népmeséket és babonákat, „a bájolók parancsoló ritmusát” – ahogyan Nagy László írta a maga gyermekkoráról –, s összekapcsolta a régi hagyományokat a maga sajátos világának elemeivel; nem véletlenül mutatott számos rokon vonást megannyi műve a népmesékkel. Elég csak A Hétfejű Tündér című kötet meséire vagy a Szegény Dzsoni és Árnika című meseregényre gondolnunk.

Életútkanyarok

Lázár Ervin május 5-én lett volna nyolcvanesztendős, és december 22-én lesz kerek tíz éve, hogy elment. Életpályája kevésbé ismert, mint Illyésé vagy Petőfié, a kettős kerek évforduló apropóján illő hát áttekinteni. Gyermekkorának meghatározó helye volt Rácegres – pontosabban Alsórácegres –, ide kanyarodott vissza minduntalan meséiben, ez a hely inspirálta: „Rácegrespuszta énbennem megvan, és meghatározó erővel szólt és szól bele a munkámba, mindabba, amit művelek. Mindamellett, amikor lányaimnak, fiamnak erről meséltem, vagy ha manapság is ezt-azt abból az időből felhozok, ők valóban úgy néznek rám – noha persze e tekintetben is jól ismernek, s talán szívesen meg is hallgatnak –, mintha múzeumból lépnék elő. Bizonyos szavak, kifejezések, szokások számukra ismeretlenek voltak, amíg őket nem említettem” – mondta egy interjúban.

A Lázár család 1951-ig élt itt. Az apa, Lázár István, uradalmi ügyintézőként dolgozott, a kis Ervin előbb Felsőrácegresre, majd Sárszentlőrincre járt iskolába. Olvasni már jóval az iskolába kerülés előtt megtanult. Tízéves korában a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban, majd az államosításkor kis ideig egy idős sárszentlőrinci tanár magántanítványaként tanult. Apja származása miatt nehézkes volt továbbtanulása, s csak közbenjárásra tudták a szekszárdi gimnáziumba íratni. Közben – az igaztalan politika miatt – a pusztáról is költözniük kellett, de a fiú minden nehézség ellenére elvégezte a középiskolát, leérettségizett, s szerencséjére jött a Nagy Imre-féle könnyítés, így eljutott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, előbb újság- író szakra, majd különbözetivel magyar szakra. Az egyetem mellett aktívan dolgozott az Esti Pécsi Naplónál, a Dunántúli Naplónál, valamint a Jelenkornál. Közben, 1964-ben a Móra Kiadónál napvilágot látott első meseregénye, A kisfiú meg az oroszlánok. 1965 tavaszán úgy döntött, felköltözik a fővárosba; új állása is lett, mintegy hat éven át az Élet és Irodalom szerkesztőségében dolgozott. Alkotókedve töretlen, 1966-ban, ’69-ben és ’73-ban megjelentek elbeszéléskötetei is: a Csonkacsütörtök, az Egy lapát szén Nellikének, majd a Buddha szomorú. 1971-től a rendszerváltoztatásig szabadfoglalkozásúként kereste kenyerét. Közben megjelent A fehér tigris, majd az igen népszerű, nyolc kiadást is megért A Hétfejű Tündér, s ezt követve az ugyancsak nagy sikert aratott Berzsián és Dideki. S ezután sem volt megállás, 1985-ben jött A Négyszögletű Kerek Erdő, 1989-ben a Bab Berci kalandjai, 1996-ban a Csillagmajor, mely kifejezetten a felnevelő Alsórácegrespuszta hangulatát idézi. A tavaly elhunyt Kristóf Attila ekképp emlékezett elhunyt írótársára és életművére: „Műveiben az igazság azonosul, mondhatni frigyre lép a szeretettel, a humort valami gyöngéd belső fény ragyogja be, az a gyermeki hit, amiről Szent Pál leveleiben oly gyakran beszél. […] Ha vele kapcsolatban a konzervatív szót veszem a számra, akkor a múltban gyökerező, tisztes hagyományokból táplálkozó, méltányosságra és igazságra törekvésre, már-már misztikus szeretetre gondolok, amely az élet és a jóság szeretetét együtt jelenti. Az a tény, hogy gyermekek olvassák, értik és élvezik, a legkülönösebb és legtermészetesebb módon érinti, neveli a felnőtteket, a szülőket is. Az, hogy »ifjú szívekben« él, azt is jelenti, hogy újra és újra újjászületik. Nemzedékeket kapcsol össze…”

A Duna Televízió Prima díjas sorozatának, a Szerelmes földrajznak Lázár Ervinről szóló (immár az interneten is elérhető) kisfilmje meghatóan mutatja be a Sió völgyét, a szeretetre méltó pusztát, a „Négyszögletű Kerek Erdőt”, a „Nagyszederfát”, Sárszentlőrincet, a hajdani iskolát, az evangélikus templomot. A Tolna megyei kis Sárszentlőrinc Petőfi- és Lázár-emlékházai szélesre tárt kapukkal várják az irodalombarátokat, a pedagógusokat, a diákokat. Érdemes hát fölkerekedni Petőfi Sándor, Illyés Gyula, Lázár Ervin nyomában!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 31. számában jelent meg, 2016. augusztus 7-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.