Jelenünk megismeréséhez a múltunkkal is tisztában kell lennünk. A pártállam és egyház kérdésének vonatkozásában ez különösen fontos, ugyanakkor a kérdés megterhelő is, hiszen olyan személyes és egyházi döntésekkel szükséges szembenéznünk, amelyek értelmezéséhez alázatra és sok esetben a megbocsátás gyakorlására van szükség. A tényfeltáró bizottság az evangélikus egyház, míg a NEB társadalmi szinten törekszik arra, hogy a múlt e kényes és sokak által manipuláltan használt időszakát feltárja, és az áldozatoknak kárpótlást nyújtva igyekezzen a történelem e korszakának objektív bemutatására.

Az egyház a kommunizmus áldozata

„Egészen a hatvanas évek elejéig ugyanaz, az egyházakkal szembeni brutális fellépés jellemző, mint a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején. Ilyen értelemben a Rákosi- és a Kádár-korszak között – az egyházak megítélésében – nincs különbség” – mondta Soós Viktor Attila. A NEB történésze kifejtette: a Rákosi-rendszer kimondottan egyházüldöző volt, az egyház megsemmisítésére törekedett. A hatvanas években a hangsúlyok eltolódtak, és a kemény fellépéseket felváltotta a kompromisszumkeresés. „Az biztos, hogy az egyházak ennek az időszaknak is az áldozatai” – mondta Soós, hozzátéve, hogy ez még úgy is igaz, hogy az egyházi vezetők egyes tagjai a kollaboráció részesei voltak.
Mirák Katalin kitért arra, hogy felekezetektől függetlenül „az egyház olyan eszmerendszert képviselt, ami az ateista berendezkedésű hatalom számára mindenképpen a legnagyobb veszélyt jelentette – egy ideig.”

Állami Egyházügyi Hivatal

Az 1951-ben megalakult ÁEH – titkosszolgálati munkatársak alkalmazásával – az állam és az egyházak közötti kapcsolat fenntartása, ápolása helyett a felekezeti vezetők lejáratását tekintette fő feladatának. Jogköre kiterjedt többek között az egyházi kinevezésekre, előléptetésekre, a nyugdíjaztatásra és a díjazások meghatározására is. Az ÁEH 1989. június 30-án jogutód nélkül szűnt meg, ugyanakkor alkalmazottainak egy része más tisztséget kapott – hangzott el a beszélgetésen.

Hálózati személyek az egyházban

„Egyszer egy állambiztonsági tiszt úgy fogalmazott, hogy olyan embert volt jó az ő felfogása szerint beszervezni, akiből két évtized múlva egyházi vezető lehet” – mondta Soós Viktor Attila. A legoptimistább becslés szerint is a katolikus püspöki kar hatvannégy százaléka hálózati személy volt, 1969 után az érsekek nyolcvan százaléka ügynök volt – hangzott el Galambos Ádámtól, a rendezvény moderátorától Tabajdi Gábor kutatási eredménye. Mirák Katalin elmondta, hogy ez a szám az evangélikus egyház adataihoz hasonló.

Az ötvenes-hatvanas évek perei, bebörtönzései elegendő figyelmeztetést jelentettek arra, hogy nem érdemes mindenben konfrontálódni. Bár az 1960 és ’89 közötti időszakban nem minden egyházi vezető működött együtt a pártállammal, közülük sokan azonban felismerték, hogy az érvényesüléshez keresni szükséges az együttműködést. „Akik mégsem igazodtak a párthoz, őket az Állami Egyházügyi Hivatal és az állambiztonság reakciósnak tekintette, és külön kategóriába sorolta” – fogalmazott a NEB történésze.

Mirák Katalin a kádári diktatúra és az egyház viszonyával kapcsolatban a fő kérdésnek azt tekintette, hogy a hetvenes éveket követően – amikor már nem kellett bebörtönzésre számítani – vajon mi vezette azokat az egyházi személyeket, akik a pártállammal továbbra is kapcsolatot ápoltak.

Rendszerváltás után?

A múltfeltárás nehézségeiről Soós Viktor elmondta, hogy 1989 fordulóján nagyon sok olyan állambiztonsági művelet zajlott, mely az egyházak operatív dossziéit is megsemmisítette. Az iratok legfőképpen az 1960-as évekig maradtak fent, az utána következő időszakból származó dossziék tartalmát a legtöbb esetben külöböző forrásokból lehet csak rekonstruálni.

Kérdésként előkerült, hogy a pártállam által rögzített iratok mennyire tartalmazhatják a valóságot. Mirák Katalin elmondta, hogy az egyházi kutatás az ÁEH-n, a Belügyminisztériumon és az egyházi iratokon túl igyekszik az oral historyra, azaz az érintett személyek személyes beszámolóira is támaszkodni. „Amennyiben ezeket összegyűjtöttük, akkor van esély arra, hogy megtudjuk, hogy mi történt” – mondta a történész, aki kitért arra, hogy érződik, hogy az egyes történeteket más-más személy és szerv másként rögzítette. „Mindenképpen érdemes ezeket a »különböző szemüvegeket« felvenni és az adott szerv vagy intézmény szemével megnézni egy eseményt” – fogalmazott Mirák, aki úgy vélte, hogy nem az a kérdés, hogy kinek higgyünk, hanem az a fontos, hogy tárjuk fel az iratokat, és törekedjünk a valóság keresésére.

2005-ben az evangélikus egyház a tényfeltáró bizottság létrehozásával fontos döntést hozott. Az iratanyagok részlegessége, szerteágazása és a személyes érintettségek miatt nem könnyű kérdés, hogy miként viszonyulunk a tényekhez – fejtette ki Mirák Katalin. Az evangélikus történész szerint a történeti kérdésen túl a közelmúlt kutatási eredményei nemcsak egy adott lelkész, egyházi vezető, hanem egy közösség, azon belül minden egyháztag története is.

Az Asztali beszélgetések – Befejezetlen múlt? című disputa itt nézhető meg:

Az Asztali beszélgetések sorozat következő rendezvényére 2018. november 29-én, csütörtökön 18 órai kezdettel kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az interneten élőben is követhető disputa témája a kortárs szakrális művészet.
Beszélgetőtársak: Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professor emeritusa és Lázár Kovács Ákos médiakutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének intézetvezető docense.
A rendezvény Facebook-eseményként itt elérhető: https://www.facebook.com/events/170945577125328/