Figyelmét tíz-tizenkét percre képes egy feladatra koncentrálni, ám ehhez ingerszegény környezetre van szüksége. Szereti előre tudni, mi fog történni „azután”, maga előtt látni a nap várható eseményeit és a feladatok sorrendjét. Örömmel hallgat zenét, és fegyelmezetten a helyén marad, ha megértette, mit várnak tőle, és meddig kell ott maradnia, ahol van. Viszont nincs kialakult ceruzafogása, és sikítófrászt kap a szünetben kitóduló gyerekek észbontóan hangos zsibongásától. Kinek kell egy ilyen gyerek?

A kérdés megválaszolását kezdjük a „kell”-lel. Mert hát ez a dolgok alfája és ómegája. Kell-e nekünk a fogyatékkal, rendellenes fejlődéssel élő embertársunk?

Nos, ha így tenném fel a kérdést, legyünk őszinték, valószínűleg egyszerűbbnek tűnne azt válaszolni, hogy nem kell. Teljesen érthető: ugyan ki akarna hosszabban pelenkázni, tornáztatni évekig, drága segédeszközökre és fejlesztésekre áldozni minden idejét, erejét és pénzét? Az ember keresi is a módot, hogy elkerülhesse ezeket a szituációkat. A várandósság alatt ma már sokféle betegséget szűrnek. Hogy ez mikor és mennyire etikus eszközökkel történik, azt most ne firtassuk. Elég az, ha megállapítjuk: elővigyázatosságunk nem oldja meg a kérdést. Valahogy mégis lesznek koraszülött, születéskor sérült, fertőzéstől tartósan beteggé vált gyerekek, sőt baleset érhet felnőttet is, az egykor életerős ember is elgyengülhet, megbetegedhet idősebb korára.

Fogyatékkal élő, sérülékenyebb, ránk szoruló embertárs tehát van, volt és mindig lesz is. Nem választjuk, kapjuk ezt a helyzetet. És mivel nem hiszek a véletlenekben, azt kell állítanom, hogy Isten tudtával történik velünk mindez. Valamiért szükségünk van az elesettségre, hogy emberségünk megmaradjon.

Folytassuk az „egy”-gyel. Nehéz lenne megmondani, hogy hány is az az egy. Saját családomban autista kisfiunkat nevelve tanulgatom lassanként megérteni az „esőemberség” rejtelmeit. Mára körülbelül harminc, autiz­mussal élő gyereket és fiatalt ismerhettem meg személyesen. Harminc egészen elképesztő módon különböző embert. Zárkózottabbat és nyitottabbat. Gyors mozgásút és óvatost, merengőt és csacsogót, zseniálisat és titokzatosat. A közös vonások – kommunikációjuk nehezítettsége, szociális készségeik fejletlensége, rugalmatlan gondolkodásuk, az állandósághoz, kiszámíthatósághoz való ragaszkodásuk – persze valóban egy halmazba helyezik őket, bár mindegyikük egyedi és megismételhetetlen személyiség.

A témáról bővebben olvashatnak az Evangélikus Élet 2016. április 3-án megjelenő számában. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.