Kiskorom óta hitem mellett a másik biztos pont a zene volt az életemben. Amint alkalmam nyílt rá, beiratkoztam a gyülekezetünkben működő zeneiskolába, és a hét-nyolc év furulya-, majd klarinéttanulás mellett egyre inkább kezdtem a zongora, majd az orgona irányába elindulni.

Kántorunk tanított, és nem titkolt célom volt, hogy egyszer majd én is követhessem a példáját, és vasárnapról vasárnapra kísérhessem a gyülekezeti énekeket. 2009 óta ötször vettem részt a fóti kántorképző júniusi tanfolyamán, ami szintén megerősített elhatározásomban.

Tanulmányaimat a teológián már tavaly elkezdtem, de akkor még csak osztatlan hittanár-nevelőtanár szakon, e mellé vettem fel most szeptembertől a kántorszakot.

Tanáraim és egyetemi lelkészünk is biztatott erre, mivel tavaly már vállaltam zenei kíséretet a reggeli és az esti áhítatokon. Nagy öröm voltszámomra, hogy felvettek, és bővíthetem hiányos, illetve feleleveníthetem már elfeledett tudásomat. Olyan tárgyakat kellett első félévre felvennem, mint karvezetés, partitúra olvasás, szolfézs, zenetörténet, orgona, magán- ének, liturgikus orgonajáték, orgonaismeret stb. A

tanárok segítőkészek, a tananyag pedig könnyen elsajátítható a zenét szerető diákok számára. Sokan vannak más szakos hallgatók, akik egy-egy órát felvesznek a kántorszakos órák közül, például az énekkar és a magánének nagyon közkedvelt. Az orgona mellett természetesen van lehetőség más hangszerek megismerésére is, mint például a rézfúvósok vagy a gitár.

Eddigi szolgálataim során volt szerencsém az ország több pontján is megismerkedni a templomokkal, és kevés helyen találkoztam szakavatott kántorral. Főállású kántort inkább csak a nagyobb városok tudnak foglalkoztatni, de fontosnak tartom, hogy legyen, aki megszólaltatja és kíséri a gyülekezeti énekeket az istentiszteleteken. Akár csak két szólamban, akár virtuóz játéktechnikával, a lényeg: ne csökkenjen, sokkal inkább növekedjen a zenét szerető és játszó emberek száma gyülekezetről gyülekezetre, hogy méltón dicsőíttessék Isten.