kántor

Kántorok: Szlúka Lídia látássérült énekművész, ökumenikus kántor

Sorozatunkban hat kántort mutatunk be, akik mindannyian gyülekezeti szolgálatuk mellett valami különleges tulajdonsággal bírnak. Érdekes, értékes embereket ismerhetnek meg. Sorozatunk első részében Szlúka Lídia látássérült énekművész, ökumenikus kántor szólal meg.

Őrizni és idézni a múltat

Őrbottyán – A világon nem sok nő lehet, aki régi használati tárgyakból és uszadékfából bútorokat, lakáskiegészítőket készít. Markovics Anikó nem csak a kezét, a hangját is rendszeresen használja: minden második héten ő a kántor az őrbottyáni evangélikus templomban.

Istenben hinni biztonságot jelent

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

A kántori szolgálat szépségei és nehézségei

Mindig is szerettem az orgona hangját. Emlékszem, kislány koromban is mennyire irigyeltem a karzaton ülőket, hogy ők ott ülhetnek a hangszer közelében, és mindig jó érzés fogott el, ha – akár templomon kívül is – orgonaszót hallottam. Valahogy mintha mindig is éreztem volna valamiféle elhívást. Közel húsz éve, hogy megvalósult ez az álmom, és gyülekezetünk akkori lelkésze segítségével elindulhattam ezen a nem mindig zökkenőmentes úton.

Villanypásztor – Áhítatok Pilisről

Pilis – „Hányadik VillanyPásztor-nál járunk? Már olyan sok? Melyik éneket is énekeljük? Hová tettem a Bibliát? Most jó reggelt, vagy jó estét? Mindenki vigyázzon magára!” – Ilyen, és ehhez hasonló mondatoktól hangos minden kedden délután a pilisi evangélikus gyülekezeti terem. A két lelkész, Szöllősi István Sándor és Kárnyáczki Eszter, valamint a kántor, Keveházi Márta itt veszik fel a kedd esti bibliaórát, és a csütörtök reggeli áhítatokat.

Elköszöntek Bertók József kántortól

Pat – Újév ünnepének délutánján a kis pati leánygyülekezetben hálaadásra gyűltünk össze istentiszteletünkön. Megköszöntük az elmúlt év áldásait, melyeket Urunk keze bőven osztogatott számunkra – írta szerkesztőségünknek küldött személyes beszámolójában Teke Ilona. A továbbiakban az ő gondolatait idézzük.

Énekelni felszabadító öröm és vigasz – Egy egyházzenész feljegyzéseiből

Az elmúlt év adventjének sűrűjében írom e sorokat, melyek már az új évben látnak napvilágot. Magazinunk tavaly október 6-i számában közzétett jegyzetem óta jelentős események megvalósításában vehettem részt, így ismét örömmel osztom meg élményeimet az olvasókkal.

Gáborítás

Ülök a fóti evangélikus templomban, és hallgatom egyházunk kántorképző intézete idei első tanfolyamának kórusát. Bár én is itt nőttem fel, mégis minden évben megindít a tény, hogy a nyári szabadságok idején összegyűlik ötven gyermek és fiatal, akik tizenöt – többnyire náluk alig idősebb – oktató vezetésével két és fél hétig együtt muzsikálnak, imádkoznak, és közben közösséggé válnak. Hála érte Istennek!

Az orgona nálam hobbi, kedvtelés

Nagyvázsonyban adott hangversenyt Győrffy István. A zeneszerző evangélikus kántorral beszélgettünk.

Meghívó ökumenikus karvezetőkurzusra és kántortovábbképző tanfolyamra

Fót – Ökumenikus karvezetőkurzus és kántortovábbképző tanfolyamot tartanak 2019. augusztus 25–28. között az Evangélikus Kántorképző Intézetben (2151 Fót, Berda József utca 3.). Az alábbiakban a részleteket olvashatják.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kántor csatornájára