Az est bevetéseképpen Fabiny Tamás az témához illeszkedő igehelyekre (Jer 1,6.2; 1Jn 3.) épülő gondolatait hallgathatta meg a közönség. Az áhítat részeként a püspök a nemrégiben elkészült, Luther Márton életét bemutató rajzfilmből vetített le egy részletet, amely azt az eseményt dolgozza fel, amikor Staupitz megajándékozta az ifjú Luthert a Biblia egy példányával, ugyanakkor Wittenbergbe küldte, hogy az éppen alakuló egyetemen tanítson.

Ha nincs ez az utasítás, Wittenberg aligha lehetett volna a reformáció bölcsője – mondta a püspök. Majd Luther leveleiből idézett, melyekben a reformátor arra panaszkodott, hogy barátságtalanok a szászok, egyébként pedig unja a bölcsészettudományokat és csak a hittudománnyal akar foglalkozni. Ugyanezekben a levelekben Luther ostorozza a pápa ténykedését, ugyanakkor keményen kiosztja a környezetében élő, a rájuk bízott híveket elhanyagoló lelkészeket is. Vagyis egy meglehetősen ellenséges környezetben, egy akkoriban teljesen jelentéktelen észak-német kisvárosban kezdte meg egyetemi oktatói, majd reformátori tevékenységét Luther. Innen szép győzni – mondta Fabiny Tamás, majd hozzátette –, Luther pedig győzött, s vele győzött az Úr.

III. Frigyes szász választófejedelem felségterületén a 16. században nem működött egyetem, ezért hozta létre a semmiből, 1502-ben a wittenbergi univerzitást – kezdte előadását Szabó András. Akkoriban a városnak mindössze 2500 lakosa volt, így a fejedelem kifejezetten a helyi igényeket kiszolgáló iskolát akart alapítani, s csak Luther Márton – és persze Philip Melanchthon – megérkezése, tevékenysége emelte az egyetemet európai szintre. A reformációt elindító tudós oktatókat alkalmazó egyetem vonzásának köszönhetően 1517-ben már 4500 lakója volt a városnak.

A 16. századi Magyarországon még egyáltalán nem működött egyetem, ezért akkoriban a protestáns ifjak többsége Wittenbergbe indult tanulni. 1522 és 1600 között legalább 1200 magyar hallgató fordult meg a wittenbergi egyetemen, közülük 1560-ig 430 diák Melanchthon tanítványa volt. Ennek legfőbb oka az – mondta az előadó –, hogy míg Luther a nemzeti nyelv fejlesztése érdekében németül adott elő, addig Melanchthon latinul tartotta az előadásait, amit a többségükben deákos műveltségű, Kárpát-medencéből érkezett, németül csak elvétve beszélő diákok nem csak hallgattak, de meg is értettek.

A wittenbergi magyar hallgatók társasága 1555-ben alakult meg, s mindvégig Melanchthon szellemi holdudvarához tartozott. Luther Márton a reformációról, s azt megalapozó teológiai rendszerről radikálisan és megalkuvást nem ismerve vélekedett, ehhez képest a megengedőbb gondolkodású Melanchthon inkább afféle szellemi, teológiai hidat képezett a lutheri és a kálvini tanok között. Ezzel is magyarázható, hogy az egy-két év után Wittenbergből hazatérő, rend szerint lelkésszé vagy tanítóvá lett diákok többsége a református egyházban talált lelki otthonra. Annyira, hogy 1565 után a wittenbergi magyar diákok túlnyomó többsége már református vallású volt. A szellemi szakadás addig mélyült, hogy 1584 után a reformátussághoz közelebb álló magyar diákok többsége átment a heidelbergi egyetemre, Wittenbergben pedig maradtak az evangélikusok.

1592-ben rövid időre megtiltották a lényegében párhuzamos oktatási tevékenységet folytató, wittenbergi magyar diákcsoport működését, majd 1613-ban végleg megszűnt a szervezet, a tagokat lajstromozó anyakönyvet pedig hazahozták Magyarországra, s azt máig Debrecenben őrzik.

Szabó András kutatásai alapján kijelenthető, hogy a magyar diákok különösebb botrányok, rendbontások nélkül élték wittenbergi hétköznapjaikat, eltekintve attól a kirívó esettől, amikor egy Sopronból érkezett, rebellis, evangélikus ifjú vezetésével a diákság erővel elfoglalta a wittenbergi városházát.