Búcsút tartottak Sopronbánfalván

Búcsút tartottak Sopronbánfalván

Share this content.

Forrás: sopronbanfalva.lutheran.hu. Szöveg: Heinrichs Eszter
Sopronbánfalva – Szeptember második vasárnapja jeles nap a bánfalvaiak életében, hiszen ezen a napon ünnepli a település apraja-nagyja a búcsút. A búcsút, amely az 1967–68-ban kényszerből elcserélt templom felszentelésének évfordulójához kötődik.

A templom történetéről itt olvashatnak bővebben.

A kétnyelvű templomszentelési istentiszteletet követően a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát – a két névtáblával ellátott padot – adta át a gyülekezetnek dr. Krisch András képviselő. Köszöntő beszédében kitért arra, hogy az önkormányzat Sopronban és környékén ezekkel a „históriás” padokkal szeretné felhívni a figyelmet azokra a személyekre, akik sokat tettek az itt élő németségért.

Bánfalva padjain két lelkész neve szerepel. Az egyik dr. Prőhle Károlyé, a másik Foltin Brúnóé. Prőhle Károly, 1939-től 1951-ig, Foltin Brúnó pedig 1952-től 1989-ig volt Bánfalva lelkésze. Mindketten német nyelvű szolgálatokat (is) végezve tették lehetővé azt, hogy ez a kis német közösség anyanyelvén imádkozhasson és  hallgathassa Isten igéjét.

Nekik is köszönhető, hogy Bánfalván ma is gyakori a német szó, és hogy ma is vannak német nyelvű istentiszteletek, kétnyelvű alkalmak.

Heinrichs Eszter lelkésznek az avatáson elhangzott gondolatait itt olvashatják.

A verssel és az énekkar szolgálatával színesített alkalom Mesterházy Balázs esperes rövid beszédével és áldásával zárult. Az istentiszteleten és a padok avatásán részt vettek az egykori bánfalvai lelkészek családtagjai is.

A délutáni „forgatagban” is jelen voltunk. Megkoszorúztuk a régi evangélikus templomnál elhelyezett emléktáblát, majd játszóházat tartottunk a templom udvarán.

Az alkalmon készült képeket a gyülekezet honlapján nézhetik meg.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!