Gáncs Tamás, a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze szerint temploma a legfelső közösségek között, március 16-án zárta be kapuit. „Amikor javult a helyzet, június 7-től újra kinyitottuk a templomot, de nagyon szigorú szabályozás mellett tartjuk meg alkalmainkat: szellőztetés, kézfertőtlenítés, távolságtartás, ami kiegészült az éneklés és az úrvacsoraosztás mellőzésével is – mondta a lelkész. – A templomteret is ennek megfelelően »alakítottuk át«, vagyis lezártuk a padok felét, valamint a nagy ünnepeken előregisztrációt kértünk gyülekezetünk tagjaitól. A közösség nagyon fegyelmezetten reagált a gyülekezet vezetőségének döntéseire, és minden előírást betartva éli visszafogott életét, immáron 10 hónapja.”

Csécs Zoltán Dániel ciszterci atya, az újbudai Szentlélek-kápolna akkori papja elmondta lapunk számára, hogy a kápolna március 21-től május 25-ig az előírásoknak megfelelően zárva volt: „Továbbra is voltak szentmisék a kápolnában, de a nép részvétele nélkül.”

Hasonlókról számolt be Nagy Péter, az Alsóhegy utcai baptista közösség gyülekezetvezetője is. A vírus első megjelenésekor inkább önkéntesen felfüggesztették a közösségi alkalmakat: „Az eszünk és a szívünk is így látta helyesnek. Mind a testvéreink egészségének óvása, mind a társadalmunk felé gyakorlandó szolidaritás is ezt diktálta számunkra.” Az első hullám után a megfelelő óvintézkedések között visszatértek a közösségi alkalmakhoz: „Örömmel mondhatom el, hogy a közösségünk fegyelemből és józanságból ötösre vizsgázott! Megtanultuk, hogy szabad sokkal jobban bízni a testvéreinkben.” 

A két hullám között kreatív megoldások is születtek. A baptista gyülekezetben például gondoltak azokra is, akik nem akartak maszkban lenni: „Beszereztünk két gyorsan összeállítható pavilont, és az udvaron felállítottuk azokat, képernyőről és hangszórókból pedig a közvetítést is kivezettük. Ez a megoldás aztán a rosszabb időjárás beköszöntével nem volt alkalmazható.” November óta ugyan ismét szüneteltetik az imaház látogatását, visszatértek az online programokhoz: „De karácsonykor idős testvéreinknek személyesen vittünk el ajándékcsomagokat (maszkban, az utcán adva át). Jó volt egy picit látni egymást!” – írja a gyülekezetvezető.

Online megoldások

Természetesen a legnagyobb újítás az online világ „beköszönte” volt a gyülekezetek életében. Gáncs lelkész szerint az evangélikus közösségben „hétközi alkalmainkat mind online tartjuk leginkább Zoomon keresztül, és tavaly március óta minden vasárnapon és egyházi ünnepen zenés áhítatot közvetítünk templomunkból felvételről saját Youtube-csatornánkon. Emellett igyekszünk minden lehetőséget megragadni, ami elénk tárul, hogy online is hirdessük a ránk bízott evangéliumot, mely óriási vigasztalás és segítség, főleg az egyedül maradtak számára.” 

Az online megoldások máshol is sikert arattak. Ájzik Stell, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség lágymányosi zsinagógájának rabbija elmondta, hogy négy éve van Magyarországon, két éve pedig Újbudán. A járvány alatt elsősorban otthonról vezetett internetes eseményeket, ami „egy nagyon egyedi lehetőség arra, hogy taníthasson”. Az online eseményeket „nagy sikernek” nevezte, mert a járvány során „hatalmas űr” keletkezett az emberekben a személyes kapcsolatok tartása terén. Mint a rabbi kifejtette, olyan emberek is felbukkantak az online eseményeken, akik amúgy személyesen nem lettek volna elég bátrak megjelenni a közösségben. 

Az internetes világra való átállás nem mindenkinek okozott meglepetést. Nagy szerint a baptista gyülekezetben „az istentiszteleteinket már sok éve közvetítjük interneten, ezért ez nem volt újdonság”. Ráadásul ennek voltak előnyei is: „nem csak arra gondolok, hogy a kanapéról történhetett mindez, hanem hogy pl. egy testvérünk édesanyja már évtizedek óta nem tudott ott lenni az imaházban egészségi állapota miatt, de most beintegetett a fia mögött a képernyőn! Megható pillanat volt.” Az online eszközök használatáról gyorstalaplót is tartottak az idősebb híveknek. Akik hiányolták a szolgálati lehetőséget, azokat a naponta jelentkező videós áhítat-sorozatba vontak be, így kb. 25 főt tudtak megmozgatni. „Aktuális jelmondatunk: Nem találkozunk személyesen, mert szeretünk – de az interneten megtalálsz minket, mert szeretünk!”

És persze akadtak, akik nem éltek az online lehetőségekkel. Csécs atya szerint a kápolnában így tettek, „mert a plébániatemplomból volt közvetítés, illetve sokan be tudtak kapcsolódni a zirci bazilikából közvetített szertartásokba (minden este volt szentmise, vasárnapi szentmisék, nagyheti szertartások, nagypénteki Keresztút).” Mindenesetre elégedettségre adhat okot, hogy „tudomásom szerint a kápolnába járók közül senki sem kapta el a vírust.”

Közösségi élet a nehéz időszakban

A vírus persze az egyik legnagyobb terhet az emberek hitéletére helyezte. A közösségek látogatásának és a személyes, családi kapcsolatoknak hiánya megnehezítette a hívek lelki életét. 

Erre utal Gáncs lelkész is, aki elmondta, hogy bár „a hosszú távú hatásokról még csak sejtéseink vannak”, „ami biztos, hogy megtapasztalhattuk, hogy micsoda ereje is van egy krízishelyzetben a hitnek”.

Mint a lelkész kifejtette: „Emellett azt is beláttuk, hogy ha vége lesz egyszer a járványnak, nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Újra kell gondolni a kereteket, újra kell tervezni a közösségi formákat, és a változatlan tartalmat eljuttatni mai nyelven, ma is releváns üzenetként. A közösségépítés feladata ugyanakkor sok-sok időt, energiát, kreativitást fog igénybe venni.”

Kotán Béla, az Alsóhegy úti baptista gyülekezet lelkipásztora így írta le a fő nehézséget: „Jézus gyülekezete olyan közösség, mint egy nyáj. A főpásztor Jézus. A lelkipásztor olyan ember, aki nem látja a bárányait, ha nem találkozhatnak rendszeresen. Nem tud ott lenni az emberek mellett a mindennapi életben. Mostanság sokkal nehezebben, lassabban érzékeli, hogy kivel mi történik. Mintha elvesztette volna a bárányait. Persze vannak csatornák, amelyek enyhítik a helyzetet valamelyest.”

Hozzátette: „A gyülekezet tagjai most arra vannak rászorulva, hogy a Jézussal való közvetlen kapcsolatot maguk keressék, elmélyítsék lelkipásztori, testvéri segítség nélkül. Ez még hasznunkra is válhat, és majd az újbóli találkozáskor derül ki igazán, hogy a tagjaink növekedtek-e a lelki életben, esetleg némelyeket fel kell gyógyítani, mert a közösség nélkül erőt vesztettek.”