ünnep

Aradon is közösen ünnepeltek az evangélikusok és reformátusok

Arad – 2018. október 31-én, szerda délelőtt az arad-belvárosi református templomban az evangélikus és református hívek közösen ünnepelték a reformáció emléknapját.

Reformáció ünnepén – gyűjtemény

Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben – a hagyomány szerint – kiszögezte a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát, amelyben hitet tett többek között az egyedül hit általi üdvözülés tana mellett, és elítélte a búcsúcédulák árusítását. Tételeivel elindult a reformáció folyamata. Mai emlékezésünk összefoglalása az Evangélikus.hu oldalán eddig megjelent fontos és hasznos cikkeknek, videóknak.

Ünnepelt a kétszáz éve alapított vásárhelyi evangélikus közösség

Marosvásárhely – A marosvásárhelyi lutheránusokról az első feljegyzések 1781-ből származnak, de gyülekezetet csak 1818. szeptember 6-án alapítottak. Akkor 40 családfőt számolt a közösség, magyarokat és szászokat vegyesen, ma 335 lelkes a vásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet, amelynek tagjai hétvégén az elmúlt 200 évért adtak hálát háromnapos ünnepély keretében.

Öröm és hála – Ünnep az Evangélikus Országos Gyűjteményben

Budapest – 2018. szeptember 14-én, pénteken szakmunkatársak és meghívott vendégek ünnepi ülés keretében mondtak hálát az Üllői úti székházban megújult gyűjteményi terekért. Az áhítat és a bemutató után sétát is tettek a gyűjtemények épületrészében.

Emlékévvel ünnepli Kiskőrös újraalapításának 300. évfordulóját

Kiskőrös – Csaknem száz eseményt felvonultató emlékévvel ünnepli a Bács-Kiskun megyei Kiskőrös, Petőfi Sándor szülővárosa újraalapításának 300. évfordulóját – tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.

Húsvét vigíliájára nagypéntek éjjeléről

„A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.” (Jn 20,1)

Vízkereszt – vagy amit nem akarok | Egy lelkipásztor imája ünnep után

Uram, lement az ünnep. S milyen rezignáltan cinikus ez a megállapítás. Mintha valami ócska vidéki színház kabaréja lett volna, s én lettem volna a komikus. Mintha egy disznóvágás lett volna, s én lettem volna a böllér. Mintha nem érintett volna meg, és nem jutott volna el a csontvelőmig, az utolsó idegszálamig. Mintha pont én nem tudtam volna megváltozni, átértékelni, átértékelődni. Pedig én mindent beleadtam. Mindent feláldoztam. Egész adventben erre készültem.

Karácsonynak nincs vége december 26-án

„Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és azzal, ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt, a legszürkébb januári hétfőn is.”

Reformációi jubileumi záróünnepséget tartottak Kolozsváron

Kolozsvár – A Kárpát-kanyarban együtt ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját lutheránusok és reformátusok, akik együtt zárták le az ünnepségsorozatot, és együtt tervezik a jövőt is. 2017. december 8–10-én Kolozsváron, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház központi templomában került sor a záróünnepségekre.

Százéves az ostffyasszonyfai templom

Ostffyasszonyfa – Temploma felszentelésének századik évfordulóját ünnepelte a kalandos történelmű ostffyasszonyfai közösség 2017. december 3-án, ádvent első vasárnapján.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ünnep csatornájára