betegség

Böjti imádság – A testi betegségben szenvedőkért

Böjt 2017 – „Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul” (Zsolt 77,3). Böjt idején külön hangsúlyt nyer az imádság. Az evangelikus.hu böjti sorozatában Kovács Viktor, az Ajkai Evangélikus Egyházközség lelkészének imádságát olvashatja.

„Megértettél engem…” – Kórházi önkéntes segítők találkozójáról

Budapest – Kórházi önkéntes segítőink harmadik alkalommal gyűltek össze 2016. november 19-én, szombaton 10 órától a Budapest-Fasori Egyházközség termében, hogy hivatásukban megerősödjenek, és segítséget kapjanak a betegek látogatásakor felmerült kérdéseikre. Témánk: „Megértettél engem?”

Babó

Babó a szélsőségek embere. Ezt már élete eddigi öt hónapja alatt is sikerült magabiztosan, tényként közölnie velünk. Először nem jött. Egyszerűen nem, semmi áron, évekig. Hiába várta a barátnőm olyan epekedve, készült rá az egész család vágyakozva: nem és nem. Aztán meg úgy jött, mint a nyári zápor. Puff, bele a közepébe, harmincöt hétre és – ő már csak ilyen – egész máshova, mint ahol várták. Na jó, ettől zsenge kora miatt eltekintünk.

Évezredes paradoxon: gyengeség = erő! – Gondolatok a betegek világnapjára

II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól február 11. a betegek világnapja, melynek célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. A fiatal szentendrei evangélikus lelkészt, lelkigondozót, Horváth-Hegyi Olivért kértük arra, Bibliával a kézben üljünk le beszélgetni betegségről, hitről, gyógyulásról.

„Nem vagy egyedül” – Önsegélyező csoport alakult Soltvadkerten

Soltvadkert – Új önsegélyező csoport alakult Soltvadkerten „Nem vagy egyedül” mottóval. Alapítója Szilberhorn László evangélikus presbiter, aki súlyos betegségen esett át az elmúlt években. Mint elmondta, a csoport fő célja a daganatos betegek és – ami talán még fontosabb – hozzátartozóik lelki támogatása. Ennek keretében szervezték meg a vadkerti művelődési házban – ha lehet így fogalmazni – „első rendezvényüket”, amelynek előadója dr. Domján Mihály pszichológus és családterapeuta volt. A jeles kiskunfélegyházi szakember több publikációban foglalkozott a betegségek lelki okaival és orvoslásukkal. Forrás: Evangélikus Élet

„A földi élet a döntések, lehetőségek ideje!” – Győri Péter Benjámin vallomása

Budapest – A Zákeus Média Centrum videófilmjében Győri Péter Benjámin lelkész arról mesélt, hogy a lábában lévő rosszidulatú daganat hogyan változtatta meg az élethez való hozzáállását. Videó: Győri András Timótheus, Győri János Sámuel

ProChrist: Parzany kórházba került

Stuttgart – Meglepetéssel vette kezdetét idén a ProChrist, Európa legnagyobb evangélizációs kampánya: a stuttgarti központi alkalom várt előadója, Ulrich Parzany (Kassel) vírusfertőzés miatti keringési zavar következtében kórházba került. Helyén a württembergi lelkész és újságíró, Steffen Kern (Walddorfhäslach bei Reutlingen) tartotta meg a prédikációt a több mint 17 országban, így köztük Magyarországon is átvett műholdas közvetítésen. Forrás: idea.de, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - betegség csatornájára