díj

Kiss Miklós esperes kapta idén a Pro Urbe-díjat

Mosonmagyaróvár – 2014. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva adták át a Pro Urbe-díjat. Idén Mosonmagyaróvár vezetősége Kiss Miklós evangélikus esperes munkáját méltatta a kitüntetéssel.

Szarvas Városért-díjat kapott Gáncs Péter elnök-püspök

Szarvas – Babák Mihály polgármester ünnepi gondolataival kezdődött Szarvas város újratelepítésének 292. évfordulója az evangélikus Ótemplomban.

Evangélikus lelkésznőt is díjaztak a Terázanyu pályázaton

Budapest – 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író és a Richter a Terézanyu díjat, amelllyel azokat a nőket jutalmazzák, akik merik és képesek vállalni a véleményüket. Szeresd Önmagadat jobban, mint felebarátodat – témában várták idén a felnőtt nők történeteit, amire 320-an küldtek be írásokat. Balogh Éva evangélikus lelkésznő második díjat kapott a pályázaton.

Két díjat is nyertek a Sztehlo diákjai!

Budapest – A napokban két díjat is bezsebelhettek a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói. Egy Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kiírt diákpályázaton is elsők lettek és egy internetes versenyt is megnyertek. Szöveg: Baglyos Natália

Média Életműdíjat adtak át Novotny Zoltánnak, a MEE Sajtóbizottsága elnökének

Budapest – Novotny Zoltán, az MTVA munkatársa és Vass István Zoltán, a Magyar Rádió volt riportere kapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média Életműdíját. Novotny Zoltánnak – aki a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának és a Protestáns Újságírók Szövetségének is az elnöke – ezúton is szeretettel gratulálunk. Forrás: MTI

Nemzetiségekért díjakat adott át Balog Zoltán a nemzetiségek napján – Györfi Mihály evangélikus lelkészt is kitüntették

Budapest – Nemzetiségekért díjat adott át négy szervezetnek és hét magánszemélynek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Nemzeti Múzeumban. Többekközött Györfi Mihály evangélikus lelkész is a neveselismerésben részesült. Forrás: kormany.hu, MTI, fotó: Árvai Károly, Koszticsák Szilárd

Átadták a 2013-as Prima Primissima Díjakat – Gratulálunk Lackfi Jánosnak!

Budapest – Tizenegyedik alkalommal adták át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek péntek este a Művészetek Palotájában. Forrás: MTI, fotó: Kovács Tamás

A reformáció emléknapja - Megalakult az emlékbizottság a kormányfő vezetésével – Átadták a Károli-díjakat

Budapest – Megalakult Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével csütörtökön a Reformáció Emlékbizottság, az állam és a protestáns egyházak közös szervezete – jelentette be az emberi erőforrások minisztere a reformáció emléknapján, a Károli Gáspár-díj átadásakor Budapesten. Forrás: MTI. Fotó: Kovács Attila

Idősek világnapja Szarvason – Kitüntették az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársait

Szarvas – Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Napjainkban körülbelül 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek – önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával. A Szarvas Ótemplomi Evangélikus Egyházközség idén hetedik alkalommal rendezte meg az idősek napi istentiszteletet, amelyen a szeretetszolgálat munkatársai, gondozottjai és a gyülekezet idősei vettek részt – tudta meg szerkesztőségünk Lázár Zsolt esperestől. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Fabó Polett

Segítik a tehetségek kibontakozását Bonyhádon

Bonyhád– A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból hat pedagógus vehette át szerdán este a Nemzeti Színházban a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkártól. A kitüntetéssel példaértékű versenyfelkészítő és tehetségsegítő munkájukat ismerték el. Forrás: teol.hu, szöveg: Vizin Balázs

Oldalak

Feliratkozás RSS - díj csatornájára