Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Hozzánk tartoznak, mi pedig hozzájuk – Határtalanul jól érezték magukat a Deák téri diákok

A Határtalanul! programmal Erdély szívében járt a Deák Téri Evangélikus Gimnázium hetedik osztálya június első napjaiban. Nem csupán a termé- szeti szépségekkel és a magyar múlt épített örökségével ismerkedtek: a kirándulás legmeghatározóbb élményét a velük egyidős diákokkal, az erdélyi magyarokkal való találkozás, barátkozás jelentette. Tóth Katalin és Ráczné Tóth Judit tanárnő szervezte az utat, készítette fel a gyerekeket a rájuk váró élményekre. Az utazás utóéletéről is velük beszélgettem.

Nyelvtanulás mint életforma?

Budapest – Több mint 70 evangélikus iskolában tanító nyelvtanár kolléga gyűlt össze 2016. november 29-én a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, hogy magyar, német és angol nyelvű előadásokat hallgassanak meg, workshopokon vegyenek részt, valamint módszertani ötleteket cseréljenek ki.

Reformációi zászlóbontás a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

Budapest – A Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjainak az volt az őszi szünet előtti feladata, hogy minden egyes osztály készítsen egy-egy zászlót a reformáció alkalmából. Az ifjak igen sokat dolgoztak, volt, aki öt órán át írta le kézzel a 95 tételt. Az elkészült zászlók díszítik most az iskolát az évfordulós év kezdetén.

Még mindig a Deák Téri Evangélikus Gimnázium a legjobb egyházi iskola

Budapest – A budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium vezeti az egyházi középiskolák 2017-es HVG-rangsorát

„Megható, ahogy Isten új éveket, új sors-szakaszokat nyit velünk...” avagy, az újrakezdés szépsége

Budapest – Szeptember elseje: új évszak, új tanév, új munkaév kezdete. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt egyfajta határvonal ez a nap. Odakint még ragyogó napsütés és igazi nyár, a kora reggeli órákban azonban már a régi menetrend szerint siet ki-ki iskolába, munkába. A Deák téri templomban ülő, ünneplőbe öltözött diákok és pedagógusok is megkezdték a tanévet. Az évnyitó istentisztelet utáni percekben kértem beszélgetésre Koczor Tamás ferencvárosi lelkészt, aki ettől a tanévtől az iskola hitoktatási feladatai mellett iskolalelkészként is szolgál.

Német nyelvi prezentációs verseny volt a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

Budapest – Az idén április 7-én rendezték meg az evangélikus középiskolák közötti német nyelvi prezentációs verseny országos döntőjét, a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. A versenyre az ország kilenc evangélikus gimnáziumából neveztek be 25 diákot.

Az iskolák közötti partnerség az emberi kapcsolatok kiépítését munkálja

Budapest – Tomas Jansson, a svédországi Rättvik város evangélikus lelkésze barátjával, John Staffassal még a vasfüggöny lehullása előtti hónapban, 1989 nyarán Magyarországon járt. Tapasztalataik alapján elhatározták, hogy hidakat fognak építeni az akkor még létező falakon át. Az általuk kiépített csereprogramban azóta 1500 diák vett részt, és idén már 12. alkalommal jöttek svéd diákok hozzánk. Velük és a Deák téri gimnázium vezetőségével a tapasztalatokról beszélgettünk, s közben a svéd diákok is elmondták véleményüket ittlétükről.

Lezajlott az iskolai hittanverseny döntője

Budapest – 2016. április másodikán a Deák Téri Evangélikus Gimnázium adott otthont az iskolai hittanverseny döntőjének. Az alkalomról képriportot adunk közre.

Ökumenikus énekkari hangversenyt tartottak a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

Budapest – Ökumenikus énekkari hangversenyt tartottak a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban 2016. március 2-án, szerda délután. A vendégek is a város szívéből érkeztek: az Erzsébet híd lábától, a piarista gimnáziumból.

Bemutatják A szembenállástól a közösségig című evangélikus-római katolikus közös iratot

Budapest – A reformáció kezdetének közelgő 500. évfordulójára készülve szeretettel hívjuk és várjuk a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa által elfogadott, A szembenállástól a közösségig. Evangélikus–római katolikus közös megemlékezés a reformációról 2017-ben című párbeszéddokumentum magyar fordításának bemutatójára 2016. január 17-én, vasárnap 16:30-kor a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermébe.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Deák Téri Evangélikus Gimnázium csatornájára