egyedülálló

Bő egy hónap telt el a házasság hete programsorozat óta, újra home office-ban, karanténban ül otthon az ország egy része. A mozik, éttermek, kávézók, színházak – ahol ismerkedni lehetne – még mindig zárva vannak. Társat találni ebben az időszakban még nehezebb. Megkérdeztük olvasóinkat a házasság hetével kapcsolatos érzéseikről, illetve hogy mit gondolnának egy „egyedülállók hete” rendezvénysorozatról. Nem reprezentatív felmérésünkben leginkább arra voltunk kíváncsiak, véleményük szerint vajon miért ilyen magas az egyedülállók száma, mi állhat a háttérben, és szerintük hogyan lehetne rajta változtatni.

Idén február 7-től 14-ig tartott a házasság hete rendezvénysorozat. Interjúk, online beszélgetések, véleménycikkek tucatjai szóltak a házasságról a médiában, bátorítva másokat az életre szóló szövetségre, a gyermekvállalásra, a házastársi kapcsolatok ápolására, gondozására. De vajon mit üzen ez az eseménysorozat, mit üzennek az egyházak az egyedülállóknak? Hogy érzik magukat az ezredik „Most is igent mondanék” kerettel módosított Facebook-profilkép láttán azok, akiknek nem adatott boldog házasság? Ezeken a kérdéseken gondolkodtunk.

Az elmúlt hetek média- és közösségi felülete a majd negyed évszázaddal ezelőtt Angliából indult házasság hetétől volt hangos. A kezdeményezés jó alkalom arra, hogy a házasság, annak örömei a közbeszéd témája legyen, ugyanakkor a válságról és nehézségekről is beszélni kell, és azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem találták meg a társukat – ők az egyedülállók.