fejlesztés

Nagy az érdeklődés a Magyar Falu Program eddigi pályázatai iránt

Budapest – A helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére 949 egyházközösség, míg a nemzeti identitástudat erősítésére 1216 önkormányzat jelentkezett a Magyar Falu Program keretében februárban elsőként meghirdetett pályázatokra.

Evangélikus középiskolák az ország legjobbjai között – egy másik szempontrendszer

Budapest – Három evangélikus középiskola, így a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium és a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola is szerepel többek között az Oktatási Hivatal által összeállított, kiemelkedő pedagógiai teljesítményű intézményekről szóló listán. A hivatal listáján szereplő iskolákban az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik diákjaik képességeit – a gyerekek családi hátterétől és korábbi eredményeitől függetlenül.

Megkezdődnek az uniós és állami támogatású infrastrukturális fejlesztések az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeiben

Budapest – A hátrányos helyzetű családok és személyek társadalmi reintegrációját segítő munkájának infrastrukturális és szakmai feltételeit jelentősen javító fejlesztéseket valósít meg az ország több régiójában az Ökumenikus Segélyszervezet.

Egerben nyitotta meg új szociális és fejlesztő központját az Ökumenikus Segélyszervezet

Eger – Újabb városban nyit egész évben működő intézményt az Ökumenikus Segélyszervezet. Az Eger MJV Önkormányzatával folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően mára befejeződött a hiánypótló szolgáltatásoknak otthont biztosító felsővárosi épület felújítása, megtörtént a helyiségek felszerelése és felállt a szociális szakemberekből álló munkatársi csapat is.

Az Evangélikus Fejlesztési Iroda pályázatot hirdet, projektkoordinátor munkakör betöltésére

Budapest – Az alábbiakban olvasható a pályázati felhívás.

Felújítások zajlottak a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban

Budapest – Amíg a sztehlós diákok 825 fős népes tábora a jól megérdemelt nyári vakációját töltötte, az intézmény épületeiben több átépítés, felújítás is zajlott a nyári hónapokban. Az általános iskolában, a Zergelak régi szárnyában két új tantermet alakítottak ki, átépítették itt a mosdókat, a közlekedő részeket. Ezekben az új termekben kezdték meg tanulmányaikat az angol tagozatosok és a matematika-sakkpalota tagozatos első osztályosok az új tanévben.

Tajvani segítség az ótemplomiaknak – Nan-Jun Liu és családja látogatása Szarvason

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat a tajvani nagykövetség által meghirdetett pályázaton egymillió-kétszázezer forint támogatást nyert az idősek klubja alatt lévő pince átalakítására és egy sószoba (sóbarlang) kialakítására.

A reformáció évére készülnek a reformáció európai városai közé választott Sárváron

Sárvár – Sajtótájékoztatót tartottak a sárvári evangélikus gyülekezetben 2016. július 18-án, hétfőn. Az esemény apropóját az adta, hogy elkészült az idén 180 éves templom felújításának első üteme. Emellett a reformáció 500 éves jubileumára tervezett programokról adtak információt a jelen lévő egyházi és világi vezetők.

Kiút a körforgásból – önálló élet gazdálkodással – „Reintegrációs törekvések – az intézményi ellátástól az otthonteremtésig”

Kastélyosdombó – Különleges helyszínen, a Somogy megyei Kastélyosdombón található szociális és fejlesztő központjában, illetve annak mintagazdaságában tartotta idei országos módszertani konferenciáját az Ökumenikus Segélyszervezet.

Lezárult az Ökumenikus Segélyszervezet kambodzsai fejlesztési programja

Bakou – Lezárult az Ökumenikus Segélyszervezet másfél éves fejlesztő programja Kambodzsában. A projekt keretében megújult és új funkciót kapott az 1980-as években magyar támogatással épült egykori árvaház egyik egysége, képzések indultak, infrastrukturális fejlesztés valósult meg, és az intézmény hosszú távú szakmai programját is újragondolták. A Kandal tartományban található Bakou településen mostanra befejezett 53,5 millió forint értékű programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium 48,3 millió forinttal támogatta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - fejlesztés csatornájára