idő

Két kisfiunk van. Matyi kilencéves, Marci hat. Még meg sem születtek, amikor elhatároztam, hogy minden este én fogok mesélni a gyerekeimnek. Sok oka van ennek az elhatározásnak. Ott vannak például az okos lélekismerők, akik gyakran elmondták, hogy milyen jó dolog mesélni. Aztán ott vannak a jó példák, a tiszta szívvel, élénk fantáziával bíró gyerekek, akiket a környezetemben láttam meséken felnőni. És benne van ebben a fogadalomban az is, hogy nekem édesapám sosem mesélt, és én más mintát szeretnék továbbadni a gyerekeimnek.

Ez most nem arról szól, hogy bárkitől is irigyelném a hosszú hétvégéket. Talán érdemes mégis elgondolkodni egy-két dologról az idővel kapcsolatban.

Ilyenkor, ősszel többször is megemlékezünk az elhunytakról. Alig néhány hete csak, hogy a temetőket jártuk, és halottak napja környékén mécsest gyújtottunk szeretteink emlékére.

Kapkodok. Félúton két nyári tábor között épp elmaradt feladataimat próbálom pótolni. Sietnem kell, hogy időben elkészüljek a heti hirdetések összeírásával, mert nemsokára kezdődik az istentisztelet. Gépelni, nyomtatni, lefűzni a papírt a hirdetőkönyvbe… Mindjárt kész, már csak gyorsan kilyukasztom, amikor…

„Szeretet, idő, halál – az alapfogalmak” – összegezte gondolatait a Váratlan szépség (Collateral Beauty) című, megrázó amerikai film főszereplője.