környezetvédelem

Comenius-projekt a Fasori evangélikus gimnáziumban – A víz témáját járják körül a diákok és tanárok

Budapest – 2014. február 10-től hét ország diákjait és tanárait látják vendégül a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Mint ahogyan arról a projekt koordinátora, Fabiny Katalin honlapunknak beszámolt, a Comenius-projekt keretében iskolájukba látogató német, francia, portugál, olasz, svéd, litván és török iskolák képviselői ezen a héten a Duna-parti városban a víz témáját járják körül. Forrás: fasori.hu, szöveg: evangelikus.hu, videó: Győri András Timótheus

Evangélikus környezetvédelem: Környezetszépítő akciót tartottak Apostagon – Képekkel!

Apostag – 2013. október 29-én az Apostagi Evangélikus Egyházközség, mint kezdeményező a helyi Önkormányzattal karöltve környezetszépítő akciót szervezett Apostag lakosságát bevonva. Szöveg: Selmeczi Géza Tamás

Nézd, itt a víz! – A teremtés hete nyitó istentészteletéről

Hajdúnánás – „A tiszta víz, igazi kincs!” – mondta igehirdetésében Réz-Nagy Zoltán debreceni evangélikus lelkész, a teremtés hetét megnyitó ökumenikus istentiszteleten, a hajdúnánási református templomban, 2013. szeptember 29-én. Forrás: reformatus.hu, szöveg: Buzás Borbála, fotó: Kodácsy-Simon Eszter

Napelemet a plébániákra? – egyházak válaszai a klímaváltozásra

Budapest – Hogyan viszonyulnak a történelmi egyházak a klímaváltozás jelenségéhez? Bűn-e túlfolyatni csapot és túl sokat autózni? Megváltoztatható az emberi természet a takarékosság, környezettudatosság irányába? Ezekről a kérdésekről tartott fórumot hétfőn este Béres Tamás evangélikus teológus, Csanády R. András közgazdász, református presbiter, Jávor Benedek ökológus, országgyűlési képviselő és Nobilis Márió katolikus teológus a Párbeszéd házában. Forrás: Heti Válasz

Teremtés hete: Nézd, itt a víz! – Letölthető segédanyag és plakát!

BUdapest – „A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) – a korábbi évekhez hasonlóan – azzal a reménységgel tekint a szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakra, hogy azokban a napokban gyülekezeteink és intézményeink szép rendezvényeken hálát adnak a teremtés csodájáért, a VÍZÉRT, és újra elkötelezik magukat annak védelmére, különös tekintettel a mértékletességre és az újrahasznosításra” – írta dr. Fischl Vilmos a MEÖT főtitkára szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében. Forrás: MEÖT

Éljünk már ma a holnap Egyházában – Living today in the Church of tomorrow

Avila – Minden alkalommal, amikor a Keresztyén Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) és a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend (JTR) tájékoztatást adott munkájáról és szolgálatairól, az egyúttal a Nemzetközi Ökumenikus Társaság (IET) együttműködését is jelentette. Most fordult a helyzet. Az International Ecumenical Fellowship 42. konferenciájáról mind-két fenti, hazai, vele együttműködő szervezet nevében készült beszámoló. Szöveg: Széchey Béla József

Felhívás ökogyülekezeti cím elnyerésére

Budapest – Az ökogyülekezeti címre olyan gyülekezetek, egyházi közösségek, és intézmények jelentkezhetnek, akik önkéntes működésükkel, szemléletükkel aktívan tesznek a teremtett világ megóvásáért. Az alábbiakban ezt a felhívást olvashatják. Forrás: ararat.lutheran.hu

Minden doboz visszajár

Nyíregyháza – Alumínium italdoboz visszaváltó automatát helyeztek el a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Oltalom Szeretetszolgálat nappali szolgáltató központjának bejáratánál Nyíregyházán. Az élelmiszer-kereskedelmi láncoknál országszerte már 180 hasonló szerkezetet állított rendszerbe az újrahasznosítást szervező cég, a fedél nélkül élőkről gondoskodó intézmények sorában – Budapest és Debrecen után – a nyíregyházi hajléktalanellátó központ a harmadik. Szöveg: Veszprémi Erzsébet, fotó: Haraszti Dóra / Oltalom Szeretetszolgálat

A teremtés 23. ünnepe – Interjú Széchey Béla Józseffel

Budapest – A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend magyarországi elindítójával, Széchey Béla Józseffel a fenntarthatóság, a teremtésvédelem és a holisztikus világszemlélet kérdéséről beszélgettünk a közelgő, környezetvédelmi világnap – 23. teremtés ünnepe konferencia előtt. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Környezetvédelem – teremtésgondozás – etika

A jelen kormányzati program megvalósítása új lehetőségeket nyitott az általános környezetvédelem és a hitéleti rendszer szerint értelmezett teremtésgondozás ügyében. Új tantervi program keretei között, iskolai órarendbe építve megindul az erkölcstan és vele párhuzamosan – szabad választás szerint – a hit- és erkölcstan tanítása. Szöveg: Széchey Béla József

Oldalak

Feliratkozás RSS - környezetvédelem csatornájára