Királyföld

A jövő építőkövei – Zarándoklat és világtalálkozó Barcaságban és Királyföldön

„Megvan az ideje az építésnek.” (Préd3,3c) Még ha sokszor vissza is éltek, élnek az ünneppel, mélységesen emberi az, amikor az ünnep pillanatában felülemelkedhetünk a hétköznapon, a mulandóságon, a töredezettségen. Az emberiség kultúrájának része az a mozzanat, amikor valamely kü- lönleges időben átélhetjük a jelen erejét és a jövőbe vezető folytatást. Az sem véletlen, hogy a nagy ünnepekhez gyakorta zarándoklat is társul. Mifelénk évente ezrek zarándokolnak például Csíksomlyóra. Mindemellett mind a három nagy ószövetségi ünnepet, a páska, a savuot és a szukkot ünnepét is tömeges zarándoklat vezeti be. A zarándoklat – bűnbánati jellege mellett – egyéni és közösségi felkészülés az ünnepre. A zarándokút – Istennel megtett út, amelynek végén a jövőbe átvezető ünneplés ragyog.

„Akik az Úrban bíznak – erejük megújul” – Csángó magyar evangélikus világtalálkozó

Pürkerec – A rekkenő hőség ellenére több mint kétezren vettek részt 2016. július 2-án, szombaton a királyföldi és barcasági csángó magyarok világtalálkozójának csúcspontját jelentő reformációi zarándoklaton. A színes népviseletben tarkálló sokadalom élén gyalogolt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hivatalában újabb tizenkét évre megerősített – püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán. Mellette pedig – hitvesével – dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Feliratkozás RSS - Királyföld csatornájára