lelkigondozás

Ökumenikus összefogással segíthetünk a kistestvére életét megmentő kisfiún és családján

Budapest – Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkigondozó a gyermekonkológián kezelt gyerekek és szüleik között teljesít lelkigondozói szolgálatot. Most is kísér egy transzplantáción átesett kisfiút, Lacikát akinek a bátyja, Andor donorként kockázatos és fájdalmas beavatkozást vállalt, hogy megmentse öccse életét és hozzájáruljon gyógyulásához. Most mi is támogathatjuk ezt a hívő katolikus családot. Eláruljuk, hogyan.

Szupervízió és egyház? – Beszélgetés Vizsolyi Ákossal

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház és az Egyházi Fejlesztők szeptember végén közös konferenciát szerveztek Szupervízió és coaching az egyházban címmel. Az egyházon belüli szupervízióról, a piaci és egyházi szemléletről, valamint a kiégés veszélyeiről beszélgettünk a Magyar Szupervizorok és Szupevizor-Coachok Társaságának alapító tagjával, Vizsolyi Ákossal.

A lelkigondozás nem magánakció – bevetésen a katasztrófák lelkészei

Alapélményünk, hogy nem vagyunk biztonságban. A természeti- és emberi mulasztásból bekövetkező katasztrófák folyamatosan körülvesznek bennünket. Vannak, akiket elkerülnek, és vannak, akiket nem. Lezuhan a gépük, árvíz viszi el a házuk vagy egy rossz befektetés. Így vagy úgy mindannyian érintettek vagyunk. Hogyan lehet ezzel a folyamatos fenyegetettség-érzettel együtt élni? Mi az egyházak és a lelkigondozók szerepe konkrét katasztrófahelyzetekben?

Családon belüli erőszak és keresztény felelősség – Bántalmazott nők a gyülekezetekben – mit tehet a lelkész?

A családon belüli és a párkapcsolati bántalmazást már nem kíséri akkora hallgatás, mint korábban: egyre több olyan esetről tudunk, ami – jogosan – nagy sajtóvisszhangra talál. A Szürke ötven árnyalata című sikerkönyv és a belőle készült, nemrég bemutatott film is felélénkítette az ezzel kapcsolatos vitákat, az egyházak részéről azonban ebben az ügyben is nagy a csend, pedig lehetne miről beszélni: megkérdezett szakértőink és hívő áldozatok szerint is sok nő azért szenved tovább bántalmazó férje oldalán, mert erre lelki vezetője is irányítja. Mit tehet egy lelkész és mekkora a felelőssége, hogyha olyan gyülekezeti tag fordul hozzá, akit bántalmaznak? Mi a keresztények felelőssége a megelőzés és a segítségnyújtás terén? Érintetteket és szakértőket is megkérdeztünk.

Gyászol Európa – Reptéri lelkigondozók segítenek a repülőgép tragédia feldolgozásában

Párizs – Belin – Genf – Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi történt a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó, a francia Alpokban lezuhant járatával. A gépen 144 utas és hat fős legénység tartózkodott – valószínűleg mindannyian szörnyet haltak. Az egyházi vezetők együttérzésüket és imádságaikat tolmácsolták az áldozatok és a hozzátartozók felé.

Hivatásgondozó napokat tartottak lelkészeknek a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben – Videó!

Balatonszárszó – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület öttel osztható számú évvel ezelőtt ordinált lelkészei számára hivatásgondozó napokat tartottak Balatonszárszón. Kameránk előtt elhívásukról, tapasztalataikról vallottak.

Katasztrófahelyzetre képezve

Berekfürdő – Halál, veszteség, gyász – mindenki kapcsolatba kerül valamilyen módon az előbbi veszteségekkel, feldolgozásuk mégsem megy könnyen. A Magyar Református Szeretetszolgálat „lelkigondozás katasztrófahelyzetben” címmel 60 órás, ökumenikus képzést szervezett azok részére, akik részt vennének a lelkigondozói segítségnyújtásban egy-egy katasztrófahelyzetben. A trauma feldolgozó, interaktív tréning első alkalmát Berekfürdőn tartották 2014. március 17-18-án. Az evangelikus.hu információi szerint az alkalmon evangélikus résztvevők is voltak. Forrás: Magyarországi Református Egyház, Szeretetszolgálati iroda, szöveg: Gilicze Réka

Lelkigondozás katasztrófahelyezetben – A betegek világnapján tartottak konferenciát Ungváron

Ungvár – Tavaly novemberben került sor Szatmárnémetiben a „Cross-border cooperation to prevent and manage emergency psychiatric crisis situations” elnevezésű projekt első konferenciájára. 2014. február 11-én, a betegek világnapján pedig a második konferencia is megrendezésre került Ukrajnában. Az ungvári konferencia nyitó előadását Molnár József lelkész, lélekgyógyász, alternatív pszichológiai tanácsadó tartotta. „Krízisintervenció mentálhigiénés szempontból” című előadása a praehospitális ellátást járta körül, egy elképzelt katasztrófahelyzetet szimulálva. Szöveg: Molnár József

Lelkigondozás katasztrófahelyzetben – Ökumenikus tanfolyamot hirdetnek

A Magyar Református Szeretetszolgálat 60 órás elméleti-gyakorlati ökumenikus képzést szervez. Az alábbiakban a képzésről és a képzésre való jelentkezésről olvashatnak.

Családterápiás családlelkigondzó képzésre lehet jelentkezni – Tanfolyamvezető: Hézser Gábor

Budapest – Debrecen – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kérésére tesszük közzé a jelentkezési feltételeket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkigondozás csatornájára