lelkigondozó

Jelentkezés a mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzési szakra

Budapest – A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Szent 
Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola együttműködésével új évfolyamot indít a Mentálhigiénés Lelkigondozó Továbbképzési Sz
akon 2019 szeptemberétől.

Indulatainkból adódó pozitív megoldások

Indulat, mely lehet jó, sőt nagy ajándék, ha az. Magam felé éppen úgy, mint minden ember irányába. Azonban az indulatnak is van gyökere, mely bennünk rejlik. Azt adjuk tovább, amelyik lélek bennünk van.

Belépés a csendbe, ahol minden mozdulat imává változik – Lelkigondozói konferenciát tartottak Piliscsabán

Piliscsaba – Másfél nap és mennyi érték, élmény, szolgálatunkat továbbsegítő tanulság! Hatan tartottunk előadást kórházlelkészek és több mint húszan voltunk önkéntes lelkigondozók, érdeklődők Piliscsabán a Béthelben. Felemelő volt, hogy az adott témát mindenki a saját tehetsége, szakmai tanulmányai, tapasztalatai, lelkisége felől közelítette meg. Lám, Isten így használja övéit, hogy legyen végül egy áldásokban gazdag, közös szimfónia az ő dicsőségére és sokak lelki épülésére.

A Lélek lépései a rehabilitációban

Budapest – Kórházi önkéntesek, papok, lelkészek és érdeklődők számára rendeztek konferenciát 2017. november 11-én – a kórházmissziói szolgálatunk munkatársai, Kalocsa Zsuzsanna és Kecskés Anita szervezésében – az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet kápolnájában. Így szól a tényszerű beszámoló erről a csodálatos napról, amelyen hetvenen töltötték meg a kápolna termét.

Évezredes paradoxon: gyengeség = erő!

II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól február 11. a betegek világnapja, melynek célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. A fiatal szentendrei evangélikus lelkészt, lelkigondozót, Horváth-Hegyi Olivért kértük arra, Bibliával a kézben üljünk le beszélgetni betegségről, hitről, gyógyulásról.

Fontos, hogy ne maradjanak bennünk tüskék – mit tanácsol a lelkigondozó az ünnepek utáni időszakra?

Lassan vége az ünnepeknek, elfogytak a maradékok, elköltöttük az összes pénzünket és ránk tör az ünneptelen téli szürkeség. Mit tegyünk, ha egyedül vagyunk, és ezzel kell szembenéznünk a következő évben is? Vagy ha szétcincálta az idegeinket a család az ünnepek alatt? Joób Máté evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember válaszolt kérdéseinkre.

Elfáradtam, feltöltődnék…

Budapest – Kalocsa Zsuzsanna evangélikus lelkész, klinikai lelkigondozó és szupervizor november végén a fenti címmel hívogatott résztvevőket az önkéntesek szakmai napjára, melynek ezúttal is az óbudai evangélikus gyülekezet adott otthont. Az alábbiakban az ő személyes beszámolóját olvashatják.

Ki írja életünk idejét a nagy fordulópontoknál? – Kórházmissziói konferencia volt Piliscsabán

Piliscsaba – 2015. október másodika és harmadika között konferenciát tartott a Kórházmisszió közössége. Heinemann Ildikó már a kezdő áhítatban elgondolkodtatta a résztvevőket: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet” – Mit jelent ez a mindennapi életünkben, hogyan vagyunk képesek megvalósítani mindezt.

A logoterápia jegyében – Az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciájáról

Kiskunhalas – 2014. június 20-22–én Kiskunhalason került megrendezésre az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciája, ahol először adott otthont az itteni evangélikus gyülekezet, imaháza konferencia programjainak, a résztvevőknek. Szintén első alkalommal történt, hogy három napos programon voltak együtt péntek délutántól vasárnap délutánig az érdeklődők. Személyes beszámoló – megszólalókkal!

Isten, embertárs és a természet közelsége

Isten, láthatóan és foghatóan kijelenti szépségét és szeretetét, gazdag fantáziáját a teremtésben. A teremtésben benne lüktet az Isten Lelke. Szöveg: Honti Irén
Feliratkozás RSS - lelkigondozó csatornájára