Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz

Erő, szeretet, józanság – Egyházi szervezetek menekültmissziója

Az elmúlt hónapokban erősödő konfliktusokról, háborúkról, terrorról, keresztyénüldözésről, ökológiai katasztrófákról szóló hírek ömlenek ránk, és láthatjuk a nyugati egyház egy részének megerőtlenedését is. Mindezek az evangéliumoknak a végidőkkel kapcsolatos próféciáit juttatják eszünkbe. Értelmezhetjük az eseményeket politikai, szociológiai, történelmi szempontból is, de nekünk, keresztyéneknek sajátos feladatunk van ezen a világon. A missziói parancsot nem vonta vissza az Úr. Kísértése lehet az egyháznak a bezárkózás, a félelem vagy éppen a túlzott aktivitás, esetleg valamely politikai irányzat szekerét tologatva.

Jézus az élet! Vele vagy nélküle élünk? – A nyíregyházi Aliansz közösség őszi evangelizációs sorozata

Nyíregyháza – Az öt protestáns felekezetből álló helyi Aliansz közösség hagyományos őszi evangelizációs alkalmainak ez évben is a városi református templom adott helyet 2015. szeptember 21-24. között. Vendég igehirdetőként Meláth Attila váci baptista lelkész szólt négy estén át arról, milyen is az élet Jézussal, vagy ő nélküle?

Imádság az üldözött keresztényekért

Budapest – A szenvedő és üldözött keresztényekért szállt az ima 2015. június 7-én a budai Gellérthegyen. A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz szervezésében többek között református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdista gyülekezetekből érkezettek könyörögtek együtt megkülönböztetésben és valós életveszélyben élő testvéreikért a magyar történelemben elsők között vértanúhalált szenvedett Gellért püspök emlékművénél.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz csatornájára