Magyarország

A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnökségének közleménye a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban

Budapest – Dr. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levelet intézett dr. Fabiny Tamáshoz, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökéhez, a Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnökéhez a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban. Dr. Fabiny Tamás a levelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége elé terjesztette, ami a mai napon a következő állásfoglalást hozta.

Az Országgyűlés jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását

Budapest – Az Országgyűlés hétfőn jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását, e szerint az állam a bevett egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát kiegészíti az összes szja-bevétel egy százalékára a korábbi 0,9 százalék helyett. Forrás: MTI

Az örmények egyetemes pátriárkája találkozott a magyarországi egyházak képviselőivel

Busan – 2013. október 31-én, az Egyházak Világtanácsának 10. nagygyűlése adott keretet annak a találkozónak, amely Őszentsége II. Karekin minden örmény legfőbb pátriárkája és katolikosza, valamint dr. Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára részvételével jött létre. Forrás: Mother See of Holy Etchmiadzin, Information Services, armenianchurch.org, fordítás: evangelikus.hu

Áprilisi varázs – Személyes beszámoló a magyarországi Kelet-Békés Egyházmegye és a Brassói Egyházmegye lelkészeinek találkozójáról

Ebből az április végi kánikulából visszaemlékezve nehéz elhinni, hogy április 8-án még télben keltünk útra, és a dévai kényszerpihenőn a buszból kiszállva csak azt sajnáltam, hogy sálat és kesztyűket nem csomagoltam magamnak, mert a vastag öltözet ellenére is a szitáló esőben (ami a hidegtől akár hó is lehetett volna) cidrizve topogtunk a parkolóban. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Székelyné Fehér Csilla

Az iowai amerikaiak a roma munka iránt is érdeklődtek

Nyíregyháza – 2013. május 16. és 21. között az Északkelet-iowai Evangélikus Egyházkerület küldöttsége látgatott el Magyarországra, kéthetes európai (Németország és Szlovákia után) körútjuk utolsó állomásaként. A huszonkét fős csoportot Steven Ullestad püspök, Mark Anderson püspöki titkár, valamint Kit Kleinhans, a Waverly-i Wartburg College professzor asszonya vezette. Magyarországi tartózkodásuk alatt Fabiny Tamás püspök, László Virgil teológiai referens és Horváth-Hegyi Áron püspöki titkár szolgáltak kíséretül. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Nem adom fel! – Sajtótájékoztatót tartottak Nick Vujicic magyarországi előadásai előtt – Frissítve VIDEÓVAL!

Budapest – A médiamunkások hatalmas tömege gyűlt össze 2013. április 18-án a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest Széchenyi termében, hogy meghallgassa a lábak és karok nélkül született prédikátort és motivációs trénert, Nick Vujicicot. A „nemadomfel lelkület” igazi nagykövete a fővárosban, Pécsett és Debrecenben tart majd előadásokat 2013. április 19-20-a között. Az előadások különlegessége, hogy a bevételt a szervezők egy passzívházként működő lakóotthon létrehozására fordítják majd, fogyatékos emberek számára. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Vendégségben Magyarországon a finnországi evangélikus egyház kelet-európai munkacsoportja

Budapest – Ma érkezett hazánkba a finnországi evangélikus egyház kelet-európai munkacsoportja. A tízfős csoport Seppo Häkkinen mikkeli püspök és Kimmo Kääriäinen külügyiosztály-vezető irányításával ismerkedik a magyarországi egyházak helyzetével. Szöveg: Pap Kinga Marjatta, fotó: Jussi Rytkönen

NÉPSZÁMLÁLÁS: EVANGÉLIKUS VAGYOK! – ARCHÍV ANYAGOK

2011 októberében Magyarországon népszámlálás volt. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos cikkeinket gyűjtöttük össze.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magyarország csatornájára