Nagyvárad

Farsangi mulatság a nagyváradi Evangélikus Óvodában

Nagyvárad – Farsangi mulatságot szervezett a nagyváradi Evangélikus Óvoda január utolsó hétvégéjén. A gyerekekkel együtt a szülők, testvérek is résztvettek az alkalmon. A Bakator népi zenekar működött közre és Miklós János illetve neje Zsuzsa, néptáncosok tanították, vezették és szórakoztatták a jókedvű társaságot. A rendezvényen, amelyet évente megszerveznek az idén is több mint 200 személy vett részt. A jó szervezés az óvonők és a munkatársak érdeme.

Testvéri együttlét Nagyváradon

Nagyvárad – Nagyváradon is felkeresték egymás templomait az ökumenikus imahéten a helyi keresztények. Ebben az évben nagy érdeklődés kísérte ezeket az imaalkalmakat. A helyi televízió és a Mária Rádió is riportot készített a részt vevő egyházak képviselőivel.

Templomi műsorral zárult a bibliahét Nagyváradon

Nagyvárad – Templomi műsorral zárult a bibliahét Nagyváradon. A gyantai református és nagyváradi evangélikus gyerekek Ruth történetét elevenitették meg bábjátékok segítségével.

Bemutatkozott a nagyváradi evangélikus óvoda

Nagyvárad – 2014. augusztus elején nyílt napot tartottak a nagyváradi evangélikus óvodában. Az intézmény jelenleg két vegyes csoporttal és egy kiscsoporttal működik.

Tettre készen megélni a hitet – Festum Varadinum

Nagyvárad – A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében ünnepi istentiszteletet tartottak a nagyváradi evangélikus templomban, ahol az igehirdetés mellett színvonalas komolyzenei koncerteket, valamint gyermekénekeket is meghallgathattak a résztvevők. Az esemény elején a házigazda örömével Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a három testvéregyház képviselőit: Kiss Albert katolikus plébánost, Molnár Imola unitárius lelkészt és Veres Kovács Attila református lelkipásztort.

Az Oltalom Szeretetszolgálat ellátottjai szolgáltak az imahét nagyváradi alkalmán

Nyíregyháza – A Nagyvárad Szőlősi Református gyülekezet meghívására 2014. január 21-én, kedden a Nagyvárad Csillagvárosi Református templomban tartott ökumenikus alkalmon igehirdetéssel Laborczi Géza evangélikus lelkész, énekkel pedig az Oltalom Szeretetszolgálat ellátottjai szolgáltak. Szöveg: evangelikus.hu

Magyar népmese napja a Nagyváradi Evangélikus Óvodában

Nagyvárad – 2013. október 17-én másodszorra került megrendezésre a Nagyváradi Evangélikus Óvodában a Magyar népmese napja. Idén meghívott vendégünk a Kis Szent Teréz óvóda volt. A vendég óvodások Szerafina nővér kiséretében érkeztek, hogy egy délelőttöt a Magyar népmese bűvöletében töltsenek. Sor került a Matyi Műhely előadására, az Evangélikus Óvoda gyermekeinek mesedramatizálására és sok közös mókára, játékra is. Forrás: evangelikus.net

Nyílt nap a nagyváradi Evangélikus Óvodában

Az elmúlt hétvégén nyílt nap keretében ismerkedhettek a nagyváradi érdeklődők a helyi Evangélikus Óvoda gyermekközontú tevékenységével illetve annak környezetével. Anyukák, apukák és kicsinyeik jöttek el barátkozni az óvodás- és bölcsődés helyeket biztositó intézmény sikeres rendezvényére. A szervezők munkáját a Zabhegyző-gyermekanimátorok is segítették. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Mátyás Attila

Ünnepi istentisztelet Nagyváradon – Győri János Sámuel, pesterzsébeti evangélikus lelkész szolgálatával

Immár XXII. alkalommal rendezte meg az elmúlt héten Nagyvárad magyarsága azt az ünnepségsorozatot, amellyel már hagyományt teremtett a Kárpát-medencei magyarság életében. A történelmi egyházak, a civil- illetve politikai szervezetek rendezvényei a magyarság identitásának egy- egy színfoltját megjelenitve járultak hozzá a keresztyén hit és a nemzeti identitás erősitéséhez, hagyományaink ápolásához. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Mátyás Attila, videó: Győri András Timótheus

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nagyvárad csatornájára