nemzeti ünnep

Ökumenikus imádságot tartottak március 15-én Nagyváradon

Nagyvárad – A nemzeti ünnep alkalmával minden évben más felekezet templomában szervez imádságos megemlékezést a nagyváradi magyar katolikus közösség. Idén a Szent László-templomban tartottak igeliturgiát, amelyen együtt imádkoztak a hívek Böcskei László római katolikus megyéspüspök, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Mátyás Attila evangélikus lelkész vezetésével.

Több evangélikust is kitüntettek a nemzeti ünnepen

Budapest – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg 2021. március 15-én.

Hafenscher Károly és Sághy András lelkészeket is kitüntették a nemzeti ünnep alkalmából

Budapest – Magyarországnak hozzáértő, elkötelezett és bátor emberekre van szüksége – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere kedden a Pesti Vigadóban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Érdemkereszt arany, ezüst és bronz fokozatú állami kitüntetéseit adta át.

Ökumenikus istentiszteletet tartanak Budapesten augusztus 20. előestéjén

Budapest – Ökumenikus istentiszteletet tartanak egyházi vezetők pénteken 18 órakor, az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az MTI-vel.

Házi hittanversennyel ünnepeltek a kaposváriak március 15-én

Kaposvár – 2014. március 15-én a Kaposvári Evangélikus Egyházközség „Evangélizációs hetének” programjaként házi hittanversenyre került sor a somogyi megyeszékhelyen. A csodaszép napsütéses időben megtelt a gyülekezeti terem iskolás és felnőtt csapatokkal, hisz Kaposváron évek óta nemcsak a hittanosok, de szüleik is ringbe szállhatnak a legjobb csapatnak járó jutalomért. A legnagyobb rivalizálás természetesen idén is a szülők és gyermekeik között zajlott. A többhetes közös készülés igazi küzdelemmé vált a verseny napjára. Szöveg és fotó: Pongrácz Máté
Feliratkozás RSS - nemzeti ünnep csatornájára