Széchenyi-díjat kapott dr. Mesterházy Ákos Ferenc szegedi agrármérnök, evangélikus vallású johannita lovag, az evangélikus egyház által létrehozott Reformációi Emlékbizottság védnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatóprofesszora, a korábbi Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének volt egyetemi magántanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a növénypatológia és -nemesítés területén elért kiemelkedő, nemzetközi szinten is jelentős eredményei, valamint a búzában, illetve a kukoricában felhalmozódó mikotoxin méreganyag mennyiségének csökkentését célzó védekezési stratégia kidolgozójaként végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként.
A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke, a Magyar Bibliatársulat elnöke a magyar állam és az evangélikus egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve az egyház oktató-nevelő szolgálatának kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint a jövő lelkészeinek felkészítését segítő tevékenysége elismeréseként.
Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa több évtizedes oktatói munkája, a teológiai publikációs irodalmat gazdagító, kiemelkedő szerzői, fordítói és szaklektori Tevékenysége, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház külföldi és ökumenikus kapcsolatainak építésében vállalt szerepe elismeréseként.
Szintén e kitüntetésben részesült dr. Bán István, a tallini magyar protestáns gyülekezet felügyelője, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Észtországi Képviseleti Irodájának vezetője, Magyarország dél-észtországi tiszteletbeli konzulja az Észtországban élő magyarság identitásának megőrzése és a magyar–észt kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tiszteletbeli konzuli tevékenysége, valamint a balti államokban működő magyar szervezetekkel folytatott sokoldalú együttműködése elismeréseként.
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Sztojanovics András evangélikus lelkész, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon nyugalmazott intézményvezetője, az Idősek Tanácsának tagja a fogyatékkal élők, illetve az idősek ápolása és gondozása iránt elhivatott intézményvezetői munkája, valamint az idősek érdekképviseletében vállalt szerepe elismeréseként.
E díjban részesült többek között még Bánó Attila író, grafikus, PRÚSZ tag is a nemzeti emlékezet megőrzését sokoldalúan szolgáló, az egyetemes emberi és keresztény értékeket elkötelezetten képviselő alkotóművészete elismeréseként; valamint dr. Józan-Jilling Mihály szekszárdi másodfelügyelő, a Tolna Megyei Balassa János Kórház belgyógyász-kardiológusa, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke a magyar–német testvértelepülési kapcsolatok bővítésében, valamint a Magyarországon élő német nemzetiség hagyományainak ápolásában és érdekeinek védelmében vállalt szerepe elismeréseként.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta a Deák téri kötődésű dr. Blatniczky László gyermekdiabetológus, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő főorvosa a gyermekkori cukorbetegséggel, illetve az elhízás gondjaival küzdő gyermekekért végzett több évtizedes, áldozatos munkája elismeréseként
Magyarország Kormányától Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott Lackfi János József Attila-díjas költő, műfordító, a Luther-rajzfilm egyik alkotója, valamint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesítette Vécsy Vera filmgyártásvezetőt, szintén a Luther-rajzfilm alkotóját.
Magyarország kormánya a nemzeti ünnep alkalmából Magyarország Érdemes Művésze díjat adományozott többek között Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművésznek.
Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Herczeg Ferenc szellemi és irodalmi örökségét méltóképpen képviselő kiemelkedő fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi – történetírói, történelmi regény vagy történelmi dráma írói – teljesítmény elismeréseként Herceg Ferenc-díjban részesítette többek között Havasi János újságíró, szerkesztőt.
Az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesítette Harazdy Miklós zongorakísérőt, korrepetitort, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját, budakeszi gyülekezeti tagot.