nyilatkozat

Egyházunk országos presbitériumának állásfoglalása

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma a február 6-i ülésén az alábbi állásfoglalást fogadta el a Budapest-Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter által mondottak nyomán kialakult polémia kapcsán.

Hervadó vagy hervadhatatlan – Fabiny Tamás püspök a Puskás Arénában tartott eseményről

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület Facebook oldalán Fabiny Tamás elnök-püspök a mai sajtóhírekkel kapcsolatban az alábbi gondolatokat közölte.

Az EVT elítéli a szíriai erőszakot

Genf – Humanitárius vészhelyzetről beszél és újabb menekülthullám veszélyére figyelmeztet az Egyházak Világtanácsa (EVT) nyilatkozatában, amelyet Törökország szíriai katonai beavatkozását követően adott ki.

Idén októberben lesz 20 éve, hogy aláírták a Megigazulástanról szóló nyilatkozatot

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa arra hívja idén októberben az evangélikus és a katolikus egyház tagjait világszerte, hogy október 31-én közösen kidolgozott liturgiával ünnepeljék meg együtt azt, hogy húsz évvel ezelőtt, 1999. október 31-én Augsburgban írták alá a Megigazulástanról szóló közös nyilatkozatot.

Egyházkerületi elnökségi nyilatkozat

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének elnökségéhez olyan személyes megkeresések érkeztek Donáth László lelkész magatartásával kapcsolatban, amelyek egyházkormányzati intézkedéseket tesznek szükségessé. Az elnökség ezért tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez, bevonva az érintett feleket és gyülekezetet is. Ezzel egy időben lelkigondozói és terápiás segítséget kínál fel az érintettek számára.

Ünnepi istentiszteletet tartottak a megigazulástanról szóló közös nyilatkozat 20. évfordulóján

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tanácsa 2019. június 16-án, vasárnapi istentisztelet keretében ünnepelte a megigazulástanról szóló közös nyilatkozat húszéves évfordulóját római katolikus, metodista, református és anglikán testvérekkel közösen.

Ülésezett a CEC vezetőtestülete

Strasbourg – Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vezetőtestülete Franciaországban, Strasbourg városában ülésezett május 15–18. között, hogy meghatározzák a CEC munkájának fő irányvonalait, különös hangsúlyt fektetve az „Együtt a reménységben és tanúságtételben” kérdésére.

A Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye közgyűlésének nyilatkozata a homoszexualitásról

Nyíregyháza – „Az elmúlt hetekben, hónapokban több alkalommal foglalkozott a nyilvánosság a homoszexualitás témájával – írták szerkesztőségünknek a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye közgyűlése nevében Zsarnai Krisztián esperes és Veczán László egyházmegyei felügyelő. – Sok esetben olyan cikkek, nyilatkozatok, interjúk is megjelentek, melyek evangélikus egyházunkban a gyülekezeti tagok lelki nyugalmának megzavarását idézhették elő. Ezért a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye elnöksége és közgyűlése az alábbi nyilatkozatot kívánja közzé tenni. Bízunk abban, hogy többen csatlakoznak a nyilatkozathoz és mindenki a krisztusi szeretetet és az Igéhez való hűséget érzi szavainkból.” Csatoltan lehet olvasni a nyilatkozatot!

A keresztyén egyházak elítélik az új-zélandi vérfürdőt

Genf – Az Egyházak Világtanácsa (EVT) is csatlakozott az ázsiai egyházak nyilatkozatához, amelyben megerősítik a béke és biztonság melletti elkötelezettségüket, valamint az erőszakkal és gyűlöletkeltéssel szembeni ellenállásra hívják a vallási közösségeket az új-zélandi mecseteket ért pénteki terrortámadás után.

A MEÖT támogató nyilatkozatot adott ki a házasság hete rendezvénysorozat kapcsán

Budapest – 2019. február 10. és 17. között kerül megrendezésre a házasság hete. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöksége az alábbi közleményt adta ki az esemény kapcsán.

Oldalak

Feliratkozás RSS - nyilatkozat csatornájára