Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Közös istentiszteletet tartottak a protestáns egyházak Sopronban

Sopron – A reformáció ötszázadik évfordulóján, 2017. október 31-én tartottak reformációi, úrvacsorai, ökumenikus istentiszteletet a soproni református templomban. A nagy számban összegyűlt hallgatóságnak először Ács Tamás színművész adta elő Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versét.

Énekeljetek az Úrnak

Nagykanizsa – Folytatódott a nagykanizsai evangélikus gyülekezet programsorozata. A szombat délutáni előadás már az ötödik zenés fellépés volt, amelyet a reformáció ötszáz éves jubileumának tiszteletére szerveztek. Énekeljetek az Úrnak. Ennek a gondolatnak a jegyében alakította ki a két művész a koncert repertoárját.

Együtt is fejet hajtottak a protestánsok

Pápa – A helyi református, evangélikus és baptista felekezetek közösen, az ökumené jegyében emlékeztek meg a reformációról, a nagy reformátorokról.

Együtt emlékeztek a halottakra Székesfehérváron az egyházak

Székesfehérvár – Mindenszentek napján, halottak napjának előestéjén ökumenikus megemlékezést tartottak a Béla úti temetőben. A „Vígasztalás evangéliumának megszólaltatása” címmel versrészletek, énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. A történelmi egyházak imádsággal, szentbeszéddel emlékeztettek az örök életre és a feltámadásra továbbá Vargha Tamás Fehérvár országgyűlési képviselője is megemlékezett az eltávozott fehérváriakról.

Megújul a temető kerítése Téten

Tét – A téti evangélikus temető karbantartásának újabb lépéseként megújul a Széchenyi utca felőli kerítés is a hívek adományaiból és önkénteseink áldozatkész munkájából. A napokban önkéntesek a kerítéselemek felhelyezésén dolgoztak.

Ecsenyben is szolgáltak a GYÜMI tagjai

Ecseny – Az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályának munkatársai szolgáltak nemrégiben a kicsiny ecsenyi gyülekezetben és segítettek méltóképp megemlékezni reformátorunkról, Luther Mártonról az 500 éves évforduló kapcsán. KÉPRIPORT!

Emlékművet avattak a nádasdi evangélikusok

Nádasd – A reformáció 500. jubileumi évének állítottak emlékművet az evangélikus templom kertjében, 2017. október 28-án.

Rövidhír: Luther-freskót lepleztek le

Pusztavám – Mór – A Pusztavám-Móri Evangélikus Egyházközségben 2017. október 31-én, a reformáció ünnepi istentiszteleten leleplezték a restaurált Luther-freskót. 32 év után újra a nyitott Szentírással látható Luther díszíti a pusztavámi templom belsejét.

Emléktáblát avattak Kanizsán

Nagykanizsa – Makoviczky Gyula evangélikus lelkész és Hella Ferenc református lelkipásztor 2017. október 30-án, hétfőn a református templomban a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából emléktáblát avatott.

500 ÉVES A REFORMÁCIÓ, KAPOSVÁRON IS MEGEMLÉKEZTEK

Kaposvár – A hazai lutheránus (evangélikus) egyház karöltve a többi protestáns felekezettel különleges eseményre emlékezik az idei esztendőben. 500 évvel ezelőtt szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára Luther Márton és ezzel elkezdődött a reformáció.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület csatornájára