Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Úrvacsorát vennék, és orgonálnék még egyet

Kissomlyó – Duka – Évtizedekig volt kántor és presbiter a Vas megyei Duka faluban Tóth Imre, aki nemrég töltötte be a 91. életévét.

Létrakör – Egy vacsora fiatal felnőttekkel

Kaposvár – Megtelt az ötven főt befogadó HEK-étterem evangélikus kötődésű fiatalokkal és házaspárokkal a Létrakör első estéjén. A péntek este összegyűlt fiatal felnőttek beszélgetést hallhattak gyülekezetünk felügyelőjével dr. Sütő Zoltánnal, majd egy ízletes vacsora mellett társaloghattak hitükről, az evangélikus egyházhoz való tartozásukról, a hétköznapi életük örömeiről és nehézségeiről. Az estet az Európai Unió támogatta.

Megelevenedett a reformátor élete

nagykanizsa – A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának Luther-műsora Nagykanizsára érkezett 2017. november 12-én. A darabot Pusztaszentlászlón is bemutatták.

Átadták a Megújulás útját Balatonszárszón

Balatonszárszó – A reformáció ötszáz éves jubileumi éve világszerte sok települést indított arra, hogy maradandó emléket állítson a jeles évforduló tiszteletére. Balatonszárszó önkormányzata az egyházakkal és a helyi közösségekkel összefogva, egy jubileumi sétány megalkotását tűzte ki célul. A tematikus sétaút a Megújulás útja nevet kapta. Az út szöveges anyagát Bogdányi Mária evangélikus egyetemi lelkész készítette, a grafika Kű Mariann munkája.

Győrben is bemutatták a Hit általt

Győr – „Hit által” címmel jelent meg az az interjúkötet, melyben Bogárdi Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Veres András katolikus püspök vall az egységkeresés lelkületével hitről, életről, közös gondokról, megoldásokról. A kiadványt november 8-án mutatták be Győrben.

Adok-Kapok szekrényt avattak fel

Várpalota – A várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda alapító lelkésze, Pintér Mihály és a jelenlegi várpalotai lelkésznő, Zsednai Józsefné úgynevezett Adok-Kapok szekrényt avattak fel az intézménynél. A tárolóban ételadományokat lehet elhelyezni a rászorulók számára.

Luther-est Várpalotán

Várpalota – A várpalotai evangélikus gyülekezeti házban Luther-estet tartottak. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályja munkatársainak darabját népes gyülekezet tekintette meg.

Keresztelőkút készült a csákvári templom 225. születésnapjára

Csákvár – Templomuk felszentelésének kétszázhuszonötödik évfordulóját ünnepelték a csákvári evangélikusok 2017. november 5-én, vasárnap délután. A jubileumra a gyülekezet új keresztelőkúttal gazdagodott, amelyre Szarka István fejér-komáromi esperes mondott áldást.

Országos turnén a reformáció

Pápa – A Menő Reformáció elnevezésű reformációs vándorkiállítást a főváros után először a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye központjában, Pápán lehetett megtekinteni.

Megújult a ravatalozó Csöglén

Csögle – A megújult ravatalozót, az urnafalat és a haranglábat 2017. november 5-én adták át a csöglei temetőben. A lélekharang a csöglei evangélikus egyház tulajdona, amelyet nemrég újítottak fel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület csatornájára