Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Rendhagyó passiót adtak elő a sikátori evangélikus templomban

Sikátor – 2018. március 25-én a sikátori evangélikus templomban Szakos Csaba evangélikus lelkész áhítata után egy egészen különleges, mozgásukban korlátozott fiatalok által előadott passiójátékot tekinthetett meg a virágvasárnapi gyülekezet.

Munka és imádság dinamikájában – Egyházi fenntartásba került a devecseri idősek otthona

Devecser – Új területtel bővült a bobai székhelyű Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat tevékenysége. 2017. szeptember 1-jétől egyházi fenntartásba került a Devecseren található idősek otthona, így az eddig főként házi gondozással és nappali ellátással foglalkozó szeretetszolgálat immár bentlakásos ellátást is nyújt. Az intézmény ünnepélyes átadására 2018. március 20-án, istentisztelet keretében került sor, melyen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.

Nagyszülők napja volt a Berzsenyi Dániel evangélikus líceumban

Sopron – 2018. március 14-én rendezték meg a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium sikeres családpályázatának részeként a Nagyszülők napja című programot az iskola dísztermében.

Elmélyülni a hitben – 13 felnőtt készül konfirmálni Kaposváron

Kaposvár – Évek óta megszokott már gyülekezetünkben, hogy a pünkösdünnepi gyermekkonfirmáció után, pünkösdhétfőn felnőttek is a konfirmáció megerősítő lépésére vállalkoznak. Nagy öröm azonban, hogy idén nemcsak ketten-hárman, hanem tizenhárman szánták el magukat arra, hogy részt vegyenek a több hónapon át tartó felnőttoktatásban, és így hitben is a gyülekezet felnőtt tagjaivá váljanak.

Evangélikusok a szabadságharcban

Pápa – Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese szerint március 15-e a legszebb nemzeti ünnepünk, melyben egyaránt megjelenik a mindenkori szabadság iránti vágyunk és a hazafias elkötelezettség.

Begördült Kanizsára a reformációs busz

Nagykanizsa – Megérkezett Nagykanizsára a „Menő reformáció” busz. A jármű legfeljebb mindössze 69 km/órás sebességgel közlekedik, az utasterében viszont ötszáz év krónikáját lehet végigböngészni. A hat keréken mozgó, interaktív kiállítás keddig várja az érdeklődőket – a busz az evangélikus templom mellett, a Csengery úton parkol.

Bibliaiskolát indítottak szülőknek Pápán

Pápa – Az ismeretek átadása mellett a hitébresztés is fontos célja a szülői bibliaiskolának, melyet tavaly ősszel indított Szücs Gábor, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetője.

Megrendezték a sütés nélküli sütemények versenyét a kaposvári gyülekezeti napon

Kaposvár – Gyülekezeti napot szervezett a kaposvári evangélikus közösség, az eseményt egy élménybeszámolóval és sütés nélküli sütemények versenyével kötötték össze. Ám két nagyobb bejelentés is megelőzte a programot – tudtuk meg Pongráczné Győri Boglárkától.

Beiktatták a Pápai Evangélikus Egyházközség tisztségviselőit

Pápa – A Pápai Evangélikus Egyházközségben beiktatták a következő hat évre megválasztott tisztségviselőket.

Cserkészek földön, égen, vízen

Győr – A 2014-ben alakult győri repülő cserkészcsoport országosan egyedülálló közösség. Sőt, ehhez hasonló szakág a folyók városán kívül csak Angliában működik a kontinensen.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület csatornájára