oltás

A lelkészek beoltását kérték

Budapest – Közös levélben fordult a belügyminiszterhez Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, melyben azt kérik, hogy a papokat, lelkészeket és hitoktatókat – körülbelül tízezer főt – a pedagógusokkal együtt sorolják be az oltási rendbe.

Webinárt tartottak az oltások spirituális, teológiai és etikai vetületeiről

Genf – Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) 2021. február 18-án szervezett egy online szemináriumot, amelynek célja az volt, hogy feltérképezze a tudomány jelenlegi állását a COVID védőoltásokkal kapcsolatban, és reflektáljon azok keresztény etikai vetületeire is. Az előadók között az orvoslástudomány és a teológiai képviselői is szerepeltek.

A Württembergi Protestáns Egyház az oltást nem tartja morális kötelezettségnek

Stuttgart – A Württembergi Protestáns Egyház vezetősége a hatásmechanizmusokkal és a következményekkel kapcsolatos megfelelő ismeretek hiányában, mindenki egyéni belátására bízza az oltást. Ez a vélemény azonban változhat, amint több információ lesz az oltóanyagról – vélekedett Ulrich Heckel egyházi főtanácsos és Til Elbe Seiffart, egyházi tanácsos.

„Európának ne csak dicső múltja, veretes keresztény kulturális értékei, hagyománya, hanem cselekvőképes jelene és főleg jövője legyen!”

Budapest – Az Index.hu oldalnak adott interjút Prőhle Gergely országos felügyelő, diplomata, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója. Kérdezték a vakcinadiplomáciáról, a külpolitikai viszonyokról, többek között az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatáról, de szó esett a keresztény értékekről, a reformáció mai üzenetéről is.

Oltottak az Emmausban is

Nyíregyháza – A testhőmérséklet mérése után a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinájával oltották be a nyíregyházi Emmaus Evangélikus Szeretetotthon idős lakóit, 2021. február 26-án.

Ő miért kapott előbb oltást, mint én? – Egy lelkész válasza

Az egymondatos válasz így hangzik: „Mert ő következett.” Egyetérthetünk abban, hogy globálisan és hazánkban is nagyon rövid időn belül össztársadalmi kérdés lesz, hogy a koronavírus elleni védekezés következő stádiumában ki mikor milyen vakcinát kaphat egészsége megóvása érdekében.

Már a második oltást kapták az idősek Balassagyarmaton

Balassagyarmat – A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina második adagját kapták meg az idősek a balassagyarmati Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat otthonában 2021. február 20-án. Juhászné Oláh Mária főnővér a dolgozókat és a lakókat is segített beoltani.

Megkezdődött az evangélikus idősotthonokban lakók és az ott dolgozók oltása

Budapest – Ahogy arról a kormányzati kommunikációból és a napi sajtóból értesülhettünk, elkezdődött az idősotthonokban lakók koronavírus elleni oltása. Így történt ez a napokban az evangélikus szeretetotthonokban is és sok helyen az intézmények dolgozói, valamint az idős ellátottak már meg is kapták a Pfizer oltóanyagát. – Az Evangélikus.hu összeállítása.

A magyarországi egyházak többsége a védőoltás beadását szorgalmazza

Budapest – Idővel egyre szélesebb rétegeknek lesz lehetősége beoltatni magát koronavírus elleni vakcinával, így hamarosan mindenkinek el kell döntenie, él-e a lehetőséggel. Hogyan állnak a kérdéshez az egyházak, melyek szavára a hívek százezrei figyelnek oda? – A Magyar Hang körkérdése.

Kötelességünk az oltás?

Hónapok óta vártuk, végre megérkezett, erre elbizonytalanodunk, hogy akarjuk-e. Zúdulnak ránk az egymásnak ellentmondó információk a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban, a kételyek közt pedig egyre nehezebb tájékozódni. Tud-e az Istenbe vetett hit fogódzót nyújtani a keresztyén ember számára, amikor arról hoz döntést, beoltassa-e magát vagy sem? Erről gondolkodik ebben az adásban a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Mezőberényből Lázárné Skorka Katalin, és Zsíros András gerendási lelkész.

Oldalak

Feliratkozás RSS - oltás csatornájára