Országos Presbitérium

Távolléti formában ülésezett az Országos Presbitérium

Budapest – 2020. március 26-án megtartották az Országos Presbitérium (OP) esedékes ülését. Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, az Országos Presbitérium legutóbbi ülésének levezető elnöke a következőkről adott tájékoztatást.

Egyházunk országos presbitériumának állásfoglalása

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma a február 6-i ülésén az alábbi állásfoglalást fogadta el a Budapest-Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter által mondottak nyomán kialakult polémia kapcsán.

Ismét ülésezett az országos presbitérium

Budapest – Fabiny Tamás, a 2019. december 12-i országos presbitériumi (OP) ülés levezető elnöke a következőkről adott tájékoztatást szerkesztőségünknek.

Megtárgyalta a 2020-as költségvetést az Országos Presbitérium

Budapest – Az Országos Presbitérium (OP) 2019. november 14-i ülésén Prőhle Gergely országos felügyelő tájékoztatta a testületet az egyházunk és Magyarország Kormánya közötti megállapodás helyzetéről, a tárgyalások menetéről.

Döntések – Ismét ülésezett az országos presbitérium

Budapest – 2019. szeptember 26-án ülésezett az országos presbitérium. A kiemelt döntésekről Fabiny Tamás elnök-püspök, az ülés levezető elnöke adott tájékoztatást.

Elfogadta az állammal kötendő szerződés-tervezet koncepcióját az Országos Presbitérium

Budapest – Az Országos Presbitérium (OP) 2019. június 27-i ülésén, Lázár Zsolt esperes bevezető áhitata után megtárgyalta és egyhangúan elfogadta egyházunk és a magyar állam között kötendő, az országos felügyelő által előterjesztett szerződés-tervezet koncepcióját. A benyújtandó szöveg végleges változatához az OP tagjai a következő napokban teszik meg javaslataikat. A vita során világossá vált, hogy nagyobb teret kell kapnia a gyülekezetépítési szempontoknak, melyek számos esetben megfelelnek a kormány településfejlesztési programjainak.

Intézmények vezetőinek megválasztásáról is döntött az Országos Presbitérium

Budapest – 2019. március 21-én a Magyarországi Evangélikus Egyház székházának Radvánszky-termében ülésezett az Országos Presbitérium (OP). Az első két napirendi pont egyházunk két fontos intézményi vezetőjének megválasztásáról szólt.

Fontos döntések születtek az országos presbitérium februári ülésén

Budapest – 2019. február 7-én került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériumának (OP) következő ülésére az Üllői úti székházban, amelynek döntéseiről Fabiny Tamás elnök-püspök, az ülés levezető elnöke tájékoztatta az Evangélikus.hu-t.

Először ülésezett az új összetételű országos presbitérium

Budapest – Az egyházunkban lezajlott általános választások után december 13-án, csütörtökön megtartotta alakuló ülését az új összetételű országos presbitérium. Tagjai a következők: Fabiny Tamás elnök-püspök, Szemerei János püspök, Kondor Péter püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Fábri György északi egyházkerületi felügyelő, Mészáros Tamás nyugati (dunántúli) egyházkerületi felügyelő, Font Sándor déli egyházkerületi felügyelő, Lázár Zsolt esperes, Krizsán Zoltán egyházmegyei felügyelő, Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő, Gregersen-Labossa György lelkész, Laborczi Géza lelkész és Benczúr László építész, az Északi Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője.

Pályázat a Luther Kiadó intézményvezetői munkakörének betöltésére

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma pályázatot hirdet az országos egyház fenntartásában működő tájékoztatási intézmény, a Luther Kiadó intézményvezetői munkakörének betöltésére.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Országos Presbitérium csatornájára