prédikáció

Mi keresztények legyünk Európa lelke! – A Föld Sója Találkozó negyedik napja

Budapest – A Föld Sója keresztény fesztivál nem ért véget szombaton este a Tüske csarnokban. Miként a rendezvény ideje alatt végig, a szervezők vasárnap is igyekeztek összehozni a különböző országokból érkezett résztvevőket a magyar evangélikus gyülekezetek tagjaival. A részt vevő egyes nemzetek tagjai Budapest különböző pontjainak templomaiban gyűltek össze 2016. július 10-én, hogy úrvacsorás istentisztelettel búcsúzzanak egymástól és a magyar vendéglátóktól.

Bezzeg régen jobb volt? – Emlékezz pontosabban a múltra

„Hadd bátorítsak mindenkit, aki talán fiatalabb, aki a dicső elődökre csodálkozva néz, akit nyomaszt az, hogy micsoda emberek nyomdokába léphet: nem voltak ők sokkal jobbak. És hadd biztassak mindenkit, aki úgy érzi, panaszainak csak úgy tud hangot ad, hogy bezzeg régen minden jobb volt: emlékezz kicsit pontosabban a múltra. Jézus maga mondja, az Ő országa nem e világból való – miért keressük hát a mi múltunkban vagy a jövőnkben azt a bizonyos pillanatot, amikor minden jobb volt vagy lesz.” Hegedűs Attila prédikációja.

„Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva”

Budapest – Dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök hirdette Isten igéjét 2016. május 8-án, 11 órakor a Deák téren. A 80. születésnapjára emlékező püspök úgy tartja, ez volt az utolsó prédikációja a templomban, a Deák téri gyülekezet tagjai azonban remélik, hogy búcsúja nem a végső a szószéküktől.

A kereszt evangéliuma

Nagypénteken nemcsak a nap sötétül el délidőben, nemcsak a kősziklák repednek meg, és nem is csak a templom kárpitja hasad ketté, hanem Isten maga is mintegy kifordul isteni mivoltából, mert a Golgota keresztjén nemcsak egy emberi holttest csüng, hanem Isten függ ott – Istentől elhagyatva! Más szóval az Isten éppen ott van, ahol a józan ész szerint végképp és soha nem lehet: Isten a halálban van!

Gáncs Péter: Isten és ember egymásra találásának csodáját ünnepeljük

Budapest – A húsvét Isten és ember egymásra találásának csodája – mondta Gáncs Péter, a MagyarországiEvangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

A karácsonyi történet vége – Kendeh K. Péter prédikációja

A karácsonyi történet vége: holnaptól tényleg beindul a normális élet. Normális, ami azt jelenti: elképesztően összetett, önellentmondásos, paradoxon. Igazán, mélységesen emberi, melyben Isten az egyetlen, aki a gyűlölet helyett csak azért is, minden ellenére, paradox módon szereti a mélységesen, valóságosan emberi világot, az embert.

Gáncs Péter: Jézus születésének történetében a kulcsszó az engedelmesség

Budapest – Jézus születésének történetében a kulcsszó az engedelmesség – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsonyi igehirdetésében, 2015. december 25-én, pénteken Budapesten.

Akik belehaltak a reménybe – Fabiny Tamás prédikációja a gyermekáldozatokról

Fabiny Tamás evangélikus püspök prédikációját közöljük, amely elhangzott a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség ökumenikus imaóráján 2015. november 22-én Budapesten, a józsefvárosi Szent József templomban.

„Luther életét az Istenre találás élménye határozta meg” – Könyv- és animációs film bemutatója Luther Márton születésnapján

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában olyan kötetek és újabb rajzfilmepizód látott napvilágot, melyek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy teológiai-, lelki megújulás várható az egyházban. Az eddig magyarul csak részleteiben elérhető Egyességi irat, Luther Márton prédikációi és a Luther rajzfilm római epizódját mutatták be.

DVD jelent meg Kovács Imre lelkész prédikációiból

Vönöck – Remport Richárd 2003 és 2008 között gyakran járt Vönöckre istentiszteletre, szeretett a gyülekezet lelkészétől, Kovács Imrétől tanulni. Diktafonra felvette a prédikációkat is. Amikor 2010-ben Kovács Imre elhunyt, akkor fogalmazódott meg többekben a kérés, hogy adják ki ezt DVD-n. Most megjelent az összeállítás.

Oldalak

Feliratkozás RSS - prédikáció csatornájára