Seben Glória

Bemutatták Szikszai Szabolcs Élethinta című könyvét

Budapest – „Örülök, hogy Isten nem annak lát, aminek látszom” – olvasható Szikszai Szabolcs könyvében. Az Újragondoló blog bejegyzéseiből jelent meg válogatott kötet a Harmat Kiadó gondozásában. A bemutatón Seben Glória evangélikus lelkész, pszichológus és Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője beszélgetett a szerzővel.

Reflexiók a 12 dolog, amit nem tudtál a mai lelkészekről című cikkre

Seben Glória 12 dolog, amit nem tudtál a mai lelkészekről című cikkére Hegedűs Attila evangélikus lelkész reagált.

„Először az Istennel töltött időt határozom meg ” – Időgazdálkodási tippek – nem csak a nyári szünetre

Budapest – Ez lesz életed legszebb vakációja – döntötted el a bizonyítványt kézhez kapva –, de még el sem kezdődött igazán a nyári szünet, máris unatkozol. Nem is olyan egyszerű úgy kitölteni a napokat, hogy kellőképpen izgalmasak legyenek. A homokszemek egyre csak peregnek; szinte fizikailag érzed, ahogy telnek a hetek; előre rettegsz attól, hogy nem lesz miről mesélned szeptemberben… Mi a helyes időgazdálkodás titka? Miért fontos a kikapcsolódás? Mit tegyél, ha megcsömörlöttél? Seben Glóriával és P. Tóth Andrással ilyen kérdésekről beszélgettünk.

Lelkésszé szentelték Seben Glóriát

Csömör – 2015. június 13-án, szombaton 11 órától került sor Seben Glória lelkésszé szentelésére a csömöri evangélikus templomban. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Ézsaiás 50, 4 alapján mondott prédikációjában négy pontban foglalta össze, mit jelent Jézus tanítványaként szolgálni az embereknek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Seben Glória csatornájára