Sopron

Pezsgő kulturális központot nyitnak az evangélikusok Sopronban

Sopron – Egy kézben a soproni Bünker köz. Egy hónap múlva elkészül a volt bíróság épületének átalakítása, így az evangélikus közösség még szélesebb körben tud jelen lenni Sopron kulturális és lelki életében.

KERÉKPÁRTÚRA EGYHÁZTÖRTÉNETI UTAKON – 2014-ben folytatódik a videósorozat az evangelikus.hu oldalán

Budapest – A Zákeus Médiacentrum éveken át forgatta azt a sorozatot, amelyben egész Magyarországot bebarangolták egyháztörténeti szempontból jeles helyeket felkeresve, mintegy 1000 kilométernyi utat bejárva. Idén nyáron, folytatva a tavalyi filmeket, a sorozat részeit újravágva, rövidítve az interneten is elérhetővé tesszük.

Evangélikus hittantábort tartottak a Hunyadiban

Sopron – A 2013/14-es tanév végén 2014. június 23-tól június 27-ig tartottuk bejárós hittantáborunkat a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tavalyi 28 fő után idén 43 alsó tagozatos tanuló részvételével sikerült megrendeznünk a tábort. A programok során minden nap reggeli áhítatokon vehettünk részt Kadlecsik Zoltán lelkész úr szolgálatával; a változatos délelőtti programok után a délutánok pedig barkácsolással, kézműveskedéssel, valamint szabadtéri játékokkal teltek.

Erős vár a mi Istenünk – Gusztáv Adolf ünnepre került sor Sopronban

Sopron – 24 év elteltével újra otthont adott Sopron városa és az itt élő evangélikus gyülekezet a burgenlandi Gusztáv Adolf ünnepnek. Csodálatos volt átélni, hogy a nemzeti és nyelvi határok lebontásával a közös hit mennyire összekovácsolta az embereket ezen a meleg nyári napon, 2014. június 14-én. Az erős vár jelképét ünnepeltük az idei fesztiválon. A videókat folyamatosan töltjük fel cikkünkhöz.

„Egy közülük. Egy közülünk”... – Zsidó sorsok a közös határon

Sopron – A holokauszt 70. évfordulója tiszteletére, soproni és burgenlandi diákok közösen dolgoztak egy határon átnyúló iskolai projektben. Az eredményt bemutató tárlatot csütörtökön nyitották meg a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Evangélikus (Líceum) Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Templomok éjszakája Sopronban

Sopron – Idén negyedik alkalommal rendezték meg Sopronban a Templomok Éjszakája című rendezvénysorozatot. Az ausztriai mintára épülő kezdeményezésbe számos felekezet temploma kapcsolódott be, s változatos programokkal várta az érdeklődőket. Gabnai Sándor evangélikus esperes szerint a rendezvény híd lehet a különböző felekezetek, valamint hívők és nem hívők között egyaránt.

Magyarország és Sopron mellett döntöttek, németajkúként, de magyar szívvel

Sopron – Sopron városa a helyi németekkel közösen évről-évre méltóságteljes megemlékezésen vesz részt a németek kitelepítése évfordulóján. Az idei megemlékezésen dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere mondta el gondolatait az evangélikus templom melletti kitelepítési emlékműnél.

Sopronban járt a KÖSZI!

Budapest – 2014. április 29-én kedden tartotta csendesnapját a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, és Egészségügyi Szakközépiskola, melyre többek között a KÖSZI-t is felkérték előadások megtartására. Személyes beszámoló!

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium felhívása

Sopron – A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba önálló alkotó- vagy kutatómunkával a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával, az alábbi felhívást teszi közzé. Forrás: bdeg.hu

„Ha rajtam múlna, csak kórust vezetnék!” – Beszélgetések a kórusok vezetőivel a gimnazisták kórustalálkozóján

Sopron – Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok országos kórustalálkozója. Azoknak a tanároknak és diákoknak az összejövetele ez, akiknek az életében meghatározó szerepet tölt be az éneklés, a kórusmuzsika, a közös zenélés közösségteremtő ereje. Megszólítottuk a kórusok vezetőit, meséljenek nekünk élményeikről, tapasztalataikról. Szöveg: Ittzés Szilvia, fotók: Mészáros Ildikó, Szabó Dániel, Muntag András

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sopron csatornájára