Székely János

Mint a kovász – Megjelent a Credo 2021/1-es lapszáma

Elképzelhető Európa vallás nélkül? Mit jelent számunkra a kereszténységünk? A kérdés nem költői: sokan idejétmúlt, jobb esetben kulturális, értékőrző jelenségként tekintenek a kereszténységre és annak templomaira, s egyre kevesebben vagyunk, akik számára identitásunk alapját jelenti. Aktualitása miatt most egy teljes lapszámot szentel ennek a kérdésnek a Credo szerkesztősége.

„Nem emberi igyekezet, hanem ajándék” – Imaóra a Krisztus-hívők egységéért Szombathelyen

Szombathely – Az ökumenikus imahéten a Szombathelyi Egyházmegye több településén is összegyűlnek a katolikus, református, evangélikus és baptista testvérek, hogy hitet tegyenek Krisztus és a keresztények egysége mellett. 2021. január 20-án a szombathelyi székesegyházban tartottak közös imaórát – püspökeik vezetésével.

Vasárnap kezdődik a házasság hete – Sajtótájékoztatót tartottak a programokról

Budapest – A hazánkban tizenkettedik alkalommal megrendezendő házasság hetének programjait sajtótájékoztatón ismertették február 7-én a Benczúr Házban. Több mint húsz országban tartják már meg a hetet évről évre, keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A február 10–17. között zajló országos rendezvénysorozat arcai idén dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Székely János püspök az ökumenéről

„Az ökumené, a teljes egység csakis odafentről kapott ajándék lehet” – fogalmaz Székely János római katolikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést a szombathelyi megyés püspöknek, akinek válaszát itt olvashatják.

Mit jelent az ökumené a 21. században?

Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tettük fel az ökumenikus imahét kapcsán a kérdést Márfi Gyula katolikus érseknek, Orosz Atanáz görögkatolikus, Steinbach József református, Székely János római katolikus és Szemerei János evangélikus püspököknek. Válaszaikat az imahét folyamán fogjuk teljes egészében közölni. Most egy-egy gondolattal világítjuk meg, hogyan látják a felekezetek püspökei az ökumenikus párbeszéd jelenét.

Ökumenikus ünnep volt a 750 éves Répcelakon

Répcelak – Ökumenikus istentiszteleten ünnepelték Répcelak lakói városuk fennállásának 750. évfordulóját. Egy 1268-ból származó okiratban történt meg ugyanis a település első írásos megemlítése. A római katolikus Szent István király-templomban tartott ünnepi alkalmon Székely János szombathelyi megyés püspök, valamint Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Szakál Szilárd helyi plébános mellett Verasztó János répcelaki evangélikus lelkész is részt vett.

Közös gondolkodás a hajléktalanság felszámolásáról

A hajléktalanság rendezése hosszú ideje megoldandó feladat hazánkban, nem mindegy azonban, honnan közelítjük meg a kérdést. A magyar közéletben nagy port kavart a legújabb alkotmánymódosítás, amely többek között tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. De megoldást nyújtana a problémára, ha a szállók kötelezően befogadnák ezeket az embereket? Továbbá alapvető kérdés számunkra az is, hogy keresztényként mi mit tudunk tenni értük.

Gáncs Péter beszéde a pharrajimos, a roma holokauszt évfordulóján

Budapest – A Sant'Egidio Közösség szervezésében imaórát tartottak a kislétai gyilkosság és a pharrajimos évfordulóján. Az ökumenikus imaórán Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tartott beszédet.

Ökumenikus imaórát tartottak a roma holokauszt emléknapján

Budapest – „A mai napon is a legkülönbözőbb módon gyilkol az erőszak” – fogalmazott Gáncs Péter elnök-püspök a kislétai gyilkosság és a roma holokauszt évfordulóján. Az ökumenikus istentiszteleten számos áldozat hozzátartozója is jelen volt. A felekezetek képviseletében imádkozott Székely János katolikus segédpüspök, Balog Zoltán református lelkész, Radnóti Zoltán rabbi és Aaron Stevens skót presbiteriánus lelkész is.

Ökumenikus imahét 2016: Négy püspök egymást követő prédikációja hangzott el – Megmutatjuk, milyen volt – VIDEÓ!

Esztergom – Évek óta szép hagyománya az esztergomi ökumenikus imahétnek, hogy szerdán a területileg illetékes püspökök kerülnek sorra és mindannyiuk rövid áhítatot, elmélkedést, igehirdetést mond az alkalmon. Nem volt ez másként 2016. január 20-án sem, amikor is az esztergomi evangélikus gyülekezet volt a házigazdája az alkalomnak, Kocsis Fülöp görög katolikus érsek, metropolita, Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Steinbach József református püspök és Lackner Pál, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának titkára voltak az igehirdetők.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Székely János csatornájára