szórólap

Bemutatjuk a hittanplakát szereplőit: Kossuth Lajos

Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos magyar államférfi, a Batthyány-kormánypénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.

Bemutatjuk a hittanplakát szereplőit: Petőfi Sándor

Petőfi Sándor szlovák származású magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt ránk. Bemutatni sokféleképpen lehetséges, hiszen nem csakirodalmi, de történelmi tanulmányainból tudjuk, jelentős alakja a magyarságnak. Ezért most inkább életének fontos evangélikus vonatkozásait, főleg pedigleg iskoláit emelnénk ki.

Bemutatjuk a hittanplakát szereplőit: Szente Vajk

Szente Vajk színész, rendező, drámaíró, műsorvezető Orosházán született. Gyermekkorát Békéscsabán töltötte, középfokú tanulmányait a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban végezte.

Ők is evangélikus hittanra jártak – Miért válasszuk gyermekünknek az evangélikus hit- és erkölcstant?

Budapest – A Luther Kiadó jóvoltából a napokban elkészültek az evangélikus hitoktatást népszerűsítő plakátok és szórólapok, amelyeket postáztak gyülekezeteinkbe, illetve oktatási intézményeinkbe, lelkészeink, valamint hitoktatóink számára. A szóróanyagokkal a szülők számára szeretnénk segítséget nyújtani a hit- és erkölcstanoktatás terén kínálkozó lehetőségek közötti választásban. Ezeket a szóróanyagokat igény szerint le is tudják tölteni az evangelikus.hu oldaláról (a cikk alján találhatóak a nyomdakész pdf fájlok). Az alábbiakban elolvashatják szülőknek, valamint lelkészeknek és hitoktatóknak szóló tájékoztatónkat, és megtekinthetik az evangélikus hitoktatást népszerűsítő videóinkat. Forrás: evangelikus.hu, hitoktatas.evangelikus.hu

1%: Szórólapjaink szétosztásával támogassa a kampányt!

Budapest – Az Evangélikus Élet 2014. február 9-én megjelent számában az idei 1%-os kampány elindulásáról olvashattak. A február 16-án megjelenő szám középső dupla oldalán pedig az 1%-os kampány plakátja található. A plakátot ajánljuk a kampány gyülekezetekben, intézményekben való népszerűsítésére. Emellett a Luther Kiadó minden gyülekezetünkbe és (oktatási és diakóniai) intézményünkbe kipostázta ezen a héten a kampány A/3-as méretű plakátját és szórólapját is. Kérjük, hogy ezeket osszák szét az intézmények dolgozói, tanulói, szülei, a gyülekezeti tagok, azok hozzátartozói és ismerősei között.

Oldalak

Feliratkozás RSS - szórólap csatornájára