szerep

Ez itt a kérdés: Mi az egyházak szerepe a XXI. században?

Budapest – A kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi vitáknak otthont adó Ez itt a kérdés hétköznaponként 20 órától látható az M5 kulturális csatorna műsorán. A keddi adás témája: az egyházak szerepe a XXI. században lesz.

Az egyházak szerepe a megosztott Európában

A világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature 2014-ben publikálta összehasonlítását arról, hogy a legfontosabb európai tudományos pályázati rendszer (ERC) eredményeinek tanúsága szerint a tudományos életben fennmaradni látszik a vasfüggöny: a volt szovjet érdekszféra országainak tudósai drasztikusan kevesebbet nyertek nyugati kollégáiknál.

Mekkora az egyház és a keresztény kultúra társadalomformáló szerepe?

Telt házas, hiánypótló beszélgetés zajlott múlt szerdán a jezsuita Párbeszéd Házában, amely a politika és katolicizmus kapcsolatát járta körül Sólyom László volt köztársasági elnök vezetésével. Habár a beszélgetés a katolikus egyház és a politika kapcsolatáról szólt, érdekes tanulságokkal szolgálhat a protestáns egyházak számára is. A Magyar Kurír beszámolójának kivonatát néhány – helyi tudósítónktól származó – kiegészítéssel közöljük.

Hol a helye a nőnek? A székelyek megmondták

Akik a fenti kérdésben az ismert székely mondás – mely szerint a nő nem ember – okán vitát vártak Tusnádfürdőn, a 27. nyári táborban, azoknak csalódniuk kellett, ugyanis a székely álláspont ebben a kérdésben egészséges.

Az egyházak tudósítottak az 1848–49-es szabadságharcról

A történelmi egyházak papjaikon és lelkészeiken keresztül szolgáltattak információkat a forradalom és szabadságharc eseményeiről 1848–1849-ben. A papok és a lelkészek a szószékről lelkesítették az embereket a forradalom és a honvédő háború idején. Emellett a hivatalos jogszabályok kihirdetésére kifejezetten kötelezte őket a magyar kormány. Ennek saját hatáskörükben tettek eleget, vagy tagadták meg.

Kihirdették a keresztény értelmiségiek társadalmi szerepéről szóló pályázat díjazottjait – A junior kategória nyertese az evangélikus Hidasi Márk

Budapest – Kihirdették 2015. december 4-én a Vigilia folyóirat A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában címmel kiírt pályázatának díjazottjait a Sapientia Főiskola dísztermében. Lukács László főszerkesztő szerint a pályaművek közös gondolkodást indítottak, lehetőséget teremtettek a párbeszédre.

Fény a parókiáról – A lelkészi hivatás alakulása Németországban

„Hétfőtől vasárnapig zárva” – ezzel a provokatív címmel rendezték meg a berlini Német Történeti Múzeumban (Deutsches Historisches Museum) a „Luther utáni élet” című kiállítást lezáró fórumbeszélgetést. A kiállítás az evangélikus lelkészlakok 500 éves történelmét mutatta be. Vajon van-e a klasszikus evangélikus parókiának jövője? Forrás: evangelisch.de, szöveg: Thomas Klatt, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Feliratkozás RSS - szerep csatornájára