Szeverényi János

Szeverényi János jegyzetlapjaiból

A Szentlélek az utcán is szól. Igazságérzetem nem hagyott nyugodni, és kissé indulatosan mentem egy értekezletre néhány hete. A metróból kilépve a járólapra írt Melanchthon-idézetre néztem… A nagy református püspök, Ravasz László gondolata is megszívlelendő.

Szeverényi János jegyzetlapjaiból

Az asszonyverés szünetel. Erdélyi lelkipásztortól hallottam a falujában élő cigányok fogadalmi szokásáról. A pap előtt ígéretet tesz valaki, hogy például két hónapig nem fogyaszt alkoholt. Ilyenkor az egész család, több esetben a rokonság elmegy a templomba. Ezt az ígéretet aztán halálosan komolyan veszi és betartja a családfő. Egy férfi azt ígérte, hogy két hónapig nem fogja verni a feleségét. Az asszony azóta is hálás a lelkipásztornak, hiszen az ő segítségével kapott nyolc hét békességet.

Mi is evangélikusok voltunk – Szeverényi János jegyzetlapja

Sok oka lehet annak, ha valaki elhagyja a felekezetét, gyülekezetét: például költözés, házasságkötés, helyi botrányok, elhalászás. Az ökumené idejét éljük. Évszázados küzdelmek, harcok, sok esetben vérontások után végre azt keressük a másik felekezetben, ami összeköt bennünket. Erre sarkallja az egyházakat az államegyház korszakának elmúltával a tömeges elvilágiasodás és közömbösség is. Ma nem az a legnagyobb kérdés, hogy ki milyen felekezetű, hanem az, hogy egyáltalán keresztyén-e, tartozik-e gyülekezethez, gyakorolja-e a hitét.

Püspökválasztás – Szeverényi János írása

Erdélyi református lelkész barátaim kérésére írom le a püspökválasztással kapcsolatos tapasztalataimat. Korábbi választások alkalmával is kaptam már biztatást, felkérést, de egyik esetben sem vállaltam a jelöltséget.

Jártomban-keltemben – Szeverényi János jegyzetlapjaiból

Holokauszt. Nyugat-európai protestáns gyülekezetben szolgáltam néhány hónappal ezelőtt. Különös közösség a hazától távolra szakadtak csapata. Mindenkinek egyéni, sajátos története van. Az idősebbek még a háború idején vándoroltak ki, mások ’56-ban. A fiatalok általában jobb megélhetést keresnek a kontinens gazdagabb felén.

Jártomban-keltemben

Szeverényi János jegyzetlapjai az Evangélikus Élet magazinban.

Püspökjelöltek fóruma: Építő beszélgetés a Tolna-Baranyai Egyházmegye presbitereivel

Paks – A Paksi Evangélikus Egyházközség adott otthont a püspökjelöltek egyik bemutatkozófórumának 2018. február 7-én este. Az Aradi András tolna-baranyai esperes vezette beszélgetésen az előzetesen beadott kérdések közül alapvetően négy kérdéskörre kellett válaszolni.

A püspökjelöltek négy egyházmegye lelkészei előtt vallottak elképzeléseikről

Kiskőrös – 2018. február 7-én négy egyházmegye, így a Bács-Kiskun, a Tolna-Baranyai, valamint a Nyugat- és Kelet-Békési lelkészei várták fórumbeszélgetésre a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökjelöltjeit. Az alkalom úrvacsorás istentisztelettel kezdődött, amelyen Lupták György esperes, püspökhelyettes hirdette Isten igéjét.

Deák tér: Újabb bemutatkozó körön vannak túl a püspökjelöltek – VIDEÓ!

Budapest – A Pesti Evangélikus Egyházmegye szervezésében a négy püspökjelölttel fórumbeszélgetésre került sor a Deák téri evangélikus templomban 2018. január 31-én. A jelölteket előzetesen írásban beadott kérdések alapján, különböző témakörök szerint kérdezte a moderátor, Győri Gábor esperes.

Püspökválasztásra készülünk: Interjú Szeverényi Jánossal

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerület idén püspökválasztásra készül. A püspökjelölteknek, Aradi Györgynek, Kondor Péternek, Szeverényi Jánosnak és Vető Istvánnak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. A lelkészek párhuzamos interjúi közül a Szeverényi Jánossal készítettet az alábbiakban olvashatják.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szeverényi János csatornájára