templom

„Imádságom eljutott hozzád, szent templomodba” – Megújult a tényői templom

Tényő – A Győr-Mosoni Egyházmegye egyik kicsiny közösségének, a mindössze 70 főt számláló tényői társgyülekezetnek egy olyan terve vált valóra, amelyről álmodni is csak félve mertek. Pályázati pénzeknek, saját adományoknak és sok társadalmi munkának köszönhetően megújulhatott az 1800-as évek végén épült templom, valamint az egykori tanítólakásból kialakított gyülekezeti ház. A hálaadó istentiszteletre 2015. május 17-én, vasárnap került sor. Az igehirdetés szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte, a liturgiában Kiss Miklós esperes és Karsay Lajos helyi lelkész vett részt.

Elbontották a szombathelyi evangélikus templom kerítését – Rövidesen újraépítik

Szombathely – Az evangélikus templom kerítésének sorsa már tavaly szeptemberben foglalkoztatta a lakosságot. A vaol.hu akkor több sms-t is kapott, amiben olvasóik rosszallásukat fejezték ki a több mint százéves műemlék bontásával kapcsolatban. Mostanra el is bontották a kerítést, ezért a napokban egy olvasó ismét betelefonált az ügyben. A vas megyei honlap utánajárt, mi történt.

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertezett Pilisen

Pilis – 2015. május 7-én este a pilisi evangélikus templomban a Budapesti Fesztiválzenekar tizenhét hangszeres zenésze és négy énekese Johann Sebastian Bach: Die Himmel erzählen die Ehre Gottes BWV 76, és G-dúr triószonáta című műveit adta elő.

A meghívottak öröme – Jótékonysági orgonahangverseny Vadosfán – Magyarkeresztúr templomának javára

Vadosfa – Sokan gyűltek össze a vadosfai egyházközség meghívására múlt vasárnap délután az „evangélikus katedrálisban”, hogy meghallgassák Tar Zita és Tüzes Marcell Sámuel orgonaművészek koncertjét.

Cegléd kincse – Az evangélikus templom orgonájáról

Cegléd – Tavaly május 25-e olyan jeles dátummá vált Cegléd kulturális életében, amelynek jelentőségét még nem sejtjük. Ezen a napon egy új orgonát adtak át az evangélikus templomban, melyet az Aeris Orgonaépítő Kft. alkotott meg Faragó Attila vezetésével. Az orgonaépítők hosszasan tanulmányozták a türingiai vidék barokk-kori orgonáit, és ezen tapasztalataik öltöttek testet Cegléden. Legfőbb mintaként az arnstadti orgona szerepelt; Bach első egyházzenei szolgálati helyének megmaradt hangszere.

Ahhoz kötődünk, aki keresztfára ment! – Többszörös hálaadás Nemesszalókon

Nemesszalók – Sűrű éven vannak túl a nemesszalóki evangélikusok. Az első hónapokban még csak álmodott közösségünk arról, hogy a templomnak új ablakai legyenek, és arról is, hogy legyen egy kemencénk a gyülekezeti ház udvarán. Az álmokat lelkes gyülekezeti tagok apró lépésekre kezdték lebontani, és ezekhez minden képzeletet felülmúló áldást adott Isten.

Hosszúéletű evagélikusok: Ida néni 94

Debrecen – Medgyesi Károlyné Vághy Ida Debrecenben él. A 94 éves asszony női szabómesterséget tanult, csipkéket készített. Paplanból varrt a háború után az evangélikus templomba oltárterítőt. A kevés türelem miatt úgy érzi, hogy a fiatalok körében a kézimunka sajnos ma már lankadóban van.

Házasság hete: Bálint napi áldás

Budapest – A házasság hete központi programjaként a Deák téri evangélikus templomban megáldották a házaspárokat. Az ünnepségen beszédet mondtak a házasság hete arcai, Tomka János és Tomkáné Zsáry Anikó és koncertet adott a Boyzless Voice együttes is.

20 év után újra! – Egy elfeledett színdarabot mutattak be Kispesten az orosháziak

Orosháza – Budapest – Az Orosházi Evangélikus Egyházközség és a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium zenész diákcsapata 2014. karácsonyán az éjféli istentiszteleten egy régi, de nem elfeledett darabot mutatott be Szőke Bianka vezetésével: Győri Gábor zenés betlehemesét, amely hét ige köré (Ó- és Újszövetségi, Jézus születéstörténetével kapcsolatos igékre) építi fel a zenei anyagot. Személyes beszámoló!

Somogyország kincse lett a siófoki evangélikus templom

Kaposvár – Siófok – Evangélikus templom, közpark és táncegyüttes is az Örökségünk – Somogyország Kincse lett. Újabb öt miniatűr képpel gyarapodott a Vármegyeháza tanácsterme. Minden évben olyan épített, természeti és kulturális értékek, valamint életművek érdemelhetik ki az elismerést, amelyek öregbítik Somogy hírnevét.

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára