Átadták az evangélikus iskola új épületét Pápán – FRISSÍTVE KÉPEKKEL!

Átadták az evangélikus iskola új épületét Pápán – FRISSÍTVE KÉPEKKEL!

Share this content.

Pápa – Ünnepélyes keretek között adták át 2013. szeptember elsején a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola új épületét. A Pápai Evangélikus Egyházközség fenntartásában működő tanintézmény négy tanteremmel bővült. Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: pt, szöveg és fotó: Adámi Mária

A papa-ma.hu beszámolója

A nagyszabású épületavató ceremóniát tanévnyitó ünnepi istentisztelet előzte meg az evangélikus templomban, ahol Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett Igét. Az ünnepség az új iskolaépület előtt folytatódott politikusok, egyházi vezetők, rangos közéleti személyiségek, továbbá iskolaigazgatók, pedagógusok, szülők, valamint az evangélikus iskola diákjainak részvétele mellett.

A Himnusz eléneklése után elsőnek Polgárdi Sándor esperes szólt a szép számban egybegyűltekhez: „Az iskolában alapozhatják meg ismereteiket azok a diákok, akikből majd szakmájukat szerető mesterek válnak, akik olyan szakmát tudnak vállalni, hogy a kétkezi munka gyümölcsét mindenki megbecsülje. Innét indulnak el azok a tanítványok, akikből főiskolások, egyetemisták lesznek. Nekik is fontos szerepük lesz e társadalomban, hogy a megszerzett tudás a gyakorlatban vagy a tudományos életben olyan szerepet vállaljon, amelyben egész emberi lényükkel részt tudnak venni” – fogalmazott az esperes. Hozzáfűzte, evangélikus és egyházi intézményként valami többletet szeretnének útravalóul adni a gyerekeknek, ez pedig a lelkiségben, a Szentírás ismeretében, ember és ember közötti kapcsolatban, a másik megbecsülésében válhat igazán nyilvánvalóvá.

Az avatóünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is, aki köszöntőjében a pedagógusokhoz szólva kiemelte, a köznevelés átalakítása olyan ügy, amiért érdemes dolgozni.

„Érdemes, mert tiszta, átlátható viszonyokat teremt, hosszú távon rendezi a jövőt, emeli a pedagógusok fizetését, és új távaltokat nyit meg mindenki előtt, aki kemény munkával akar érvényesülni a pályán. Érdemes, mert új lehetőségeket, új eszközöket ad az önök kezébe. De mindennél fontosabb, hogy érdemes dolgozni azokért a diákokért, akiknek a tanítását a szüleik önökre bízták” – jelentette ki Kövér László.

Megjegyezte, az egyházi fenntartású iskolákkal szemben a társadalom az általánoshoz képest fokozottabb elvárásokat támaszt, de talán nagyobb bizalommal is fordul az irányukba. „Ne féljünk kimondani a szót, elit intézményeknek tekinti őket. Elbizonytalanodó, talaját vesztő világunkban ezeket az iskolákat a közvélemény, a szülők többsége az egyre veszélyesebbnek tűnő világban való eligazodásra felkészítő, biztonságot adni tudó szigeteknek tekinti – mutatott rá a politikus. – Aki iskolában tanít, aki iskolát szervez, aki iskolát épít, az hisz a közösségben és hisz az emberben. Hisz abban, hogy van közünk egymáshoz, és életre szóló fontos dolgokkal tudjuk megajándékozni egymást. Aki az iskola és a templom által szolgál egy közösséget, a legnagyobb dolgokra vállalkozik” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Hegyi László, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke beszédében leginkább a köznevelést érintő újításokat taglalta. Mint mondta, az egész napos iskola lehetővé teszi a felzárkóztatást és tehetséggondozást, valamint lehetőséget nyújt a délutáni szabadidő hasznos, kulturált eltöltésére. Továbbá többek között szóba hozta a pedagógusok béremelését, az új Nemzeti alaptantervet, a mindennapos testnevelést, illetve az iskolai tankönyvellátás megreformálását, amelynek célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen juthasson hozzá a tankönyvekhez. Hegyi László hangsúlyozta, az oktatásban szükség van fejlesztésekre, és szükség van korszerű, minőségi iskolákra – a Gyurátz iskola pedig ilyen. „A pápai evangélikus általános iskola diákjai kivételezett helyzetben vannak, hiszen olyan impulzusokat kapnak majd ebben az iskolában, amelyek a jó, a szép és az igaz szeretetére ösztönzik őket” – tette hozzá az államtitkári kabinetfőnök.

Ezt követően Szemerei János és Polgárdi Sándor felszentelte az impozáns létesítményt, majd Zsegraics Gyula, a kivitelezést elvégző Bótakő Kft. ügyvezető igazgatója jelképesen átadta az új épület kulcsait Szücs Gábornak, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatójának, aki röviden megemlékezett a jeles alkalomról. Az ünnepélyes szalagátvágás és a Szózat dallamai után pedig a diákok birtokba vették iskolájuk frissen átadott épületrészét, amelyet minden jelenlévő érdeklődő megtekinthetett.

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola újonnan átadott épületében az avatóünnepség után leleplezték a pápai születésű dr. Neszmélyi Zoltán és felesége emléktábláját, akik családi vagyonukat a Pápai Evangélikus Egyházközségre hagyták. Az összeg egy részét annak idején a Gyurátz iskola építésére fordították.
 

Másik beszámolónk: Új tanév új épületben Pápán

Pápa - Új tantermekben indult a tanév a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola egyes osztályai számára. A 2013. szeptember 1-jén, vasárnap délelőtt tartott évnyitó ünnepségen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, majd megáldotta az elkészült épületszárnyat. A liturgiában közreműködött Polgárdi Sándor, a veszprémi egyházmegye esperese, és Németh Katalin iskolalelkész is.

Az emlékezés fontosságát emelte ki a 103. zsoltár 2. verse alapján tartott prédikációjában a püspök. „Az emlékezésből áldások is fakadhatnak, ha megtanulunk jól, bölcsen emlékezni” – fogalmazott. Ha nem felejtjük el, hogy Isten a tenyerén hordoz minket. „Ez erőt ad a mára, a feladatok teljesítésére. Ez erőt ad és reménységet ad a jövőre nézve is” – tette hozzá Szemerei János.

A tanulók énekes-verses műsorát követően Szücs Gábor igazgató nyitotta meg a tanévet. Beszédében emlékeztetett arra, hogy ebbe az iskolába járt egykor a száz éve született Weöres Sándor is. „Rossz az az iskola, amelyik a gyerekeknek mindent megtilt. Ennél csak egy rosszabb van: amelyik mindent megenged. A kettő között kell megtalálni azt a szeretetteljes utat, amelyet mi a kezdetektől fogva keresünk” – fejtette ki az intézmény nevelési alapelveit az igazgató.

Az istentisztelet befejezése után a jelenlévők átvonultak az új bejárathoz, ahol elsőként Polgárdi Sándor idézte fel az iskola történetének egyes állomásait, majd megköszönte a kapott támogatást. „Mint evangélikus és egyházi intézmény, valami többletet szeretnénk útravalóul adni” – mondta az esperes. „S ez a lelkiségben, a Szentírás ismeretében, ember és ember közötti kapcsolatban, a másik megbecsülésében válhat igazán nyilvánvalóvá.”

Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: az idei tanévre nézve különösen igaz, hogy új élet kezdődik a magyar iskolákban. Hozzátette: az egyházi fenntartású iskolákkal szemben a társadalom az általánoshoz képest fokozottabb elvárásokat támaszt, de talán nagyobb bizalommal is fordul az irányukba, „elit intézményeknek” tekinti őket. „Valószínűleg azért, mert elbizonytalanodó, talaját vesztő világunkban ezeket az iskolákat a közvélemény, a szülők többsége az egyre veszélyesebbnek tűnő világban való eligazodásra felkészítő, biztonságot adni tudó szigeteknek tekinti” – fogalmazott a politikus.

Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke köszöntőjében kitért a közoktatást érintő újításokra, így többek között az egésznapos iskolára, a mindennapos testnevelésre és a tankönyvellátás reformjára is. Majd így folytatta: „Az intézmény diákjai kivételezett helyzetben vannak, hiszen olyan impulzusokat kapnak majd ebben az épületrészben nap mint nap, amelyek a jó, a szép és az igaz szeretetére ösztönzik őket.”

A beszédek elhangzása után Szemerei János püspök áldást mondott az iskola új szárnyára, azután Polgárdi Sándor átadta Szücs Gábor igazgatónak az épület kulcsát. A szalag ünnepélyes átvágását követően az előtérben került sor dr. Neszmélyi Zoltán és felesége emléktáblájának leleplezésére, akik hagyatékukkal hozzájárultak az intézmény létrejöttéhez. Az érdeklődők ezután megtekinthették, a diákok pedig rögtön birtokba is vehették az elkészült tantermeket.

Adámi Mária képei:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!