Édes Gyönk – Kiállítás nyílt az evangélikus templomban

Édes Gyönk – Kiállítás nyílt az evangélikus templomban

Share this content.

Gyönk – Idén második alkalommal került megrendezésre az Édes Gyönk című kiállítás a Német Nemzetiségi Egyesület rendezésében, aminek a gyönki evangélikus templomunk ad helyet. A megnyitón, 2013. november 28-án a gyönki általános iskola tanulói szép műsorral szolgáltak – tudta meg szerkesztőségünkBeke Mátyás lelkésztől. Forrás: gyonk.lutheran.hu
Beke Mátyás evangélikus lelkész köszöntőjében 2Móz 16,31-et idézte: „Izrael háza mannának nevezte. Olyan fehér volt, mint a koriander mag íze pedig olyan, mint a mézeskalács". A lelkész elmondta, hogy Isten az ő népét mannával táplálta a pusztai vándorlás során, aminek ízét a szentíró a mézeskalácshoz hasonlítja.
„Ezen a kiállításon is mézeskalácsból készültek el Gyönk jellegzetes épületei, mert számunkra Gyönk az otthonunk annak minden édességével, amit mi is Istennek köszönhetünk” - fejtette ki.
Köszönetet mondott a lelkész Kemler Imréné Valikának, aki a szervezés nehéz feladatát vállalta és mindazoknak, akik időt és energiát nem kímélve létrehozták ezeket a műalkotásokat. 
 
Címkék: Gyönk - templom - kiállítás -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!