Az idei program pedig talán még egy kicsit önmagán is túlmutatott néhány aspektusban:

református-evangélikus misszionárius házaspár volt a főelőadónk,

a katolikusok által ajánlott evangélikus gimnázium kollégiumában létrejött Keresztmetszet zenekar tagjai között is egyaránt találunk evangélikus teológust, református építészt és katolikus zongoristát,

a nyitó áhítatot evangélikus lelkész tartotta a katolikus templomban,

a záró áhítatot – a katolikus atya sajnálatos megbetegedése miatt – református misszionárius vezette az evangélikus templomban.

Annak külön örülök, hogy immár többedszer működött az úgynevezett élőlánc templomaink között, amelyet az idén 123-an alkottunk kilincstől kilincsig. 

Mindezek mellett a találkozások, a barkácsolás, a játszótér, a vattacukros néni mosolya, illetve az Evangélikus Nőegylet által főzött pincepörköltös vacsora biztosította azt a hátteret, amely remekül megágyazott a program tartalmi részének.

Áldásos volt hallgatni Jó András és Jóné Jutasi Angelika szemfelnyitó előadását missziói felelősségünkről, ill. elgondolkozni velük arról, hogy más vallások képviselői hogyan tekintenek Jézusra, illetve hallani Andrástól az Interserve nevű szervezet munkájáról. 

Az áhítatokban a 36. Zsoltár 10. verse került elénk: „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.”

A Büki Evangélikus Egyházközség bábosai pedig egy nagyon átgondolt és tartalmas darabot hoztak közénk „Halljátok, megérkezett, hozsánna a magasságban!” címmel, amellyel a tavalyi országos bábversenyen a komplexitás díját nyerték el – joggal. Külön örültünk annak, hogy ők nemcsak az előadásuk idejét töltötték velünk, hanem az egész napot. Köszönet ezért Giczi Nikolett hitoktatónak és Simon Réka lelkésznőnek.

Az esti koncerten pedig már nagyon oldott volt a hangulat a napot szintén velünk töltő Keresztmetszet együttest hallgatva – jó látni, hogy lehet igényes, keresztyén könnyűzenét művelni; saját számaik és korál-feldolgozásaik is mély hitről és érett, belső békéről, valamint útkeresésről tettek tanúságot. 

Azt gondolom, hálásak lehetünk Istenünknek azért, hogy ezen a délutánon megmutatta azt, hogy ebben a kis Sopron melletti községben valóban megélhetünk valamit abból, amit úgy hívunk: ökumené. Isten áldja ezután is harkai gyülekezeteinket és vendégeinket!