Lamentálhatunk azon, hogy vajon miért nem kell egy egészséges csecsemő a szülőknek, hogy vajon miért nem várták őt, mi vezet oda egy szülőt, hogy így gondoskodjon a gyermekéről. Mert bármilyen érdekes és különleges, szeretetlennek tűnő is, és nem hétköznapi vagy megszokott a gondoskodás ezen formája, mégis jobb döntés a kert végi árnyékszéknél vagy bármilyen csecsemőgyilkosságnál.

Hogy az édesanya valaha is megbánja-e ezt, nem tudjuk, de azt igen, hogy a kis élet megmaradt. S van-e ennél fontosabb? Azt hiszem, nincs. Az élet Ura életet adott, s az anya nem mondott ellen a Teremtő akaratának, csak átruházta ezt az ajándékot másra. Hiszem, hogy nincs felhatalmazásunk arra, hogy mindezt megítéljük! De imádkozhatunk azért, hogy az anya döntése ne keresztként nyomja a lelkét, hanem alakuljon úgy az élete, hogy anyai hivatását később egy új élet közelében a valóságban is betölthesse.

De elképzelhető, hogy ez a kis élet volt az utolsó abban a bizonyos inkubátorban, hiszen az Európai Unió Daphne programjának jelentése szerint gyerek- és nőellenesek a kórházak elé kitett inkubátorok, gyerekdobozok, amelyeket Magyarországon is alkalmaznak. Herczog Mária szociológus szerint semmi sem bizonyítja, hogy a dobozok segítenének megelőzni a gyermekgyilkosságokat.

Egy jó barátom az uniós hír hallatán ezt a kérdést tette fel: „Ez komoly?” Sajnos az. Igen, lehet, hogy ez volt itt, így utoljára az életmentés!