Kubiszyn Viktor tizenévesen kezdett kábítószereket használni. Vallomása szerint kisgyerekként nagyon megviselte szülei válása, és későbbi instabilitásához az is hozzájárult, hogy édesanyjával vidékről Budapestre költöztek. Ezek következményeként olyan emberré vált, aki mindig rajongott valamiért. A kábítószerekbe kapaszkodott. Először az alkoholhoz nyúlt, majd kipróbálta a füvet, különféle gombákat, hallucinogén szereket.

„Mindig szorongó voltam, és ezt próbáltam oldani – mondta el a szerző –, ezektől a szerektől vártam a jó érzéseket.” Viktor toxikománná vált, és a problémáit látszólag, időlegesen meg is oldották a drogok, ugyanakkor mindig valami mást, újat keresett, és így jutott el végül a heroinig. Többször próbált szabadulni függőségétől, amelynek eleinte csak a tárgya változott: az első tisztulás után a mániákus munka töltötte ki mindennapjait. Belül viszont ürességet érzett, ezért visszaesett. Négy éven keresztül a nyolcadik kerületben élt, embertelen körülmények között. Amikor a végleges tisztulás mellett döntött, már fél éve haldoklott az utcán élelem és pénz nélkül. A ráckeresztúri református drogterápiás otthonban találta meg azt a környezetet, amely segített neki végleg kiszállni a kábítószerek világából.

„Úgy éreztem, hogy ott szeretnek engem, örülnek nekem, figyelnek rám” – vallott Kubiszyn az intézmény légköréről, amely evangéliumi alapokon nyugszik. Az író számára példaként szolgáltak a rajta segítő hívő, már tiszta junkie-k – ahogy ő a drogfogyasztókat nevezi –, hogy abba lehet hagyni az „anyagozást”.

Viktor korábban nem volt hívő, elmondása szerint összetévesztette az egyházat a hittel és az evangéliummal. A ráckeresztúri otthonban pedig nem érzékelt olyan agressziót, amit a keresztények irányából korábban mindig tapasztalt. A drogban viszont azt a spiritualitást kereste, amit most Isten jelent számára – az állandóságot, a biztonságot, a belső nyugalmat. „Az Istennel való kapcsolat nem hallucináció, nem eufórikus állapot – nem illúzió, hanem stabilitás.”

„Áldás, hogy drogfüggő lettem, így tudom elfogadni, hogy Isten kegyelméből, és nem a saját erőmből kapom meg az üdvösséget” – fejtette ki Viktor, aki szerint a periférián élők könnyebben látják be, hogy saját maguk semmit sem tehetnek a megváltásuk érdekében. Ezzel szemben a társadalom többi tagjának nehezen törik fel az „egóburka”. A szerző sem értette, hogy miért csak Jézus megváltásán keresztül juthat el Istenhez, később viszont felismerte Jézus emberi mivoltát, a szenvedésben tudott vele azonosulni, és így el tudta fogadni a megváltást.

A Ráckeresztúr utáni élet újabb nehézségek elé állította a fiatal szerzőt, hiszen a védett környezetből újra ki kellett lépnie a világba, olykor keresztényekben is csalódnia kellett. A Drognapló megírása viszont önmagában is terápia volt számára, a könyvet népszerűsítő országjáró körútját pedig missziónak tekinti Kubiszyn Viktor.