Zenével és dallal nyitották meg a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban Az Úr érkezése elnevezésű ökumenikus szavalóversenyt. A versünnepet már 22. alkalommal rendezték meg a nyíregyházi középiskolában.
„Fontosnak tartjuk, hogy minden évben megrendezzük a szavalóversenyt, és a verseny rendszeres résztvevői is igénylik ezt – mondta Tar Jánosné, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója. – A költők között sokan vannak, akik nem számítanak hívő embereknek, mégis nagyon fontos kapcsolatuk van Istennel, és alkotómunkájuk során meghatározó szerepet kap, és ezt nagyon szépen szavakba tudják foglalni, és más emberek számára is érezhetővé tudják tenni.”
Az idei kétnapos versünnepre az ország 9 egyházi fenntartású középiskolájából érkeztek versenyzők, a nyíregyházi evangélikus gimnázium mellett többek között Budapestről, Sopronból, Kisvárdáról, Miskolcról és Aszódról is.
A szavalók a hagyományokhoz híven idén is két verssel készültek: az egyiket Szabolcs-Szatmár-Bereg megye költőinek istenes témájú alkotásai közül választhatták ki, amelyhez a Kossuth gimnázium egy rövid antológiát készített. A másik vers pedig a fény évéhez kapcsolódóan egy szabadon választott alkotás volt.
A szavalatokat zsűri értékelte, amelynek elnöke ebben az évben dr. Csorba Sándor irodalomtörténész volt. A zsűri tagja volt Kőháti Dorottya, a Kossuth Rádió evangélikus műsorainak főszerkesztője, és Szakács Mónika, a Retró Rádió szerkesztője.