szavalóverseny

Idén már nem maradt el „Az Úr érkezése”

Ahogyan „Az Úr érkezése” ökumenikus szavalóverseny lebonyolítása, úgy az eredményhirdetése sem volt szokványos – bár a pandémia elmúlt egy éve alatt már hozzászokhattunk, hogy a programok jó része az online térben valósul meg. A 27. alkalommal meghirdetett megmérettetés záró alkalmának ezen felül is volt szomorú aktualitása: nemcsak a helyezést elért diákoknak gratuláltak a szervezők, hanem egyúttal a verseny életre hívójáról, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium közelmúltban elhunyt korábbi igazgatójáról, dr. Bánszki Istvánról is megemlékeztek.

Huszonöt éves lett a nyíregyházi „versünnep”

Nyíregyháza – Negyed évszázados hagyományra emlékeztek az „Úr érkezése” országos ökumenikus szavalóversenyen a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban, 2019. április 26–27-én.

Megrendezték a 25. Az Úr érkezése szavalóversenyt

Nyíregyháza – Idén több újdonságot is hozott a már negyedszázados Az Úr érkezése szavalóverseny. A formai keretek megtartásával, de új tematikával és magyartanári ankéttal kiegészülve várták a vendégeket a nyírségi homokon épült öreg alma materben. Az idei verseny szervezésének hátterét az Evangélikus Pedagógiai Intézet segítette.

A mélységből kiáltott Hozzá, meghallgattatott – Országos szavalóverseny első helyezettje Bondor Boglárka

Szarvas – Budapest – A Mária Rádió szervezésében április 14-én a budapesti Szent Margit Gimnázium patinás épületében tartották a Sanctus Stephanus versmondó verseny országos döntőjét. Iskolánkat Kiss Ágnes az első, Bondor Boglárka a második korcsoportban képviselte. Minden résztvevő két verssel állt színpadra, első körben a kötelező Szent Istvánról szóló versével, második körben pedig egy szabadon választott művel.

József Attila versmondó verseny volt Békéscsabán – Szeberényis diákok lettek az elsők

Békéscsaba – A Csabai Kulturális Játékok keretében a Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg a József Attila versmondó versenyt Békéscsabán. A gyerekek verses mesékkel, klasszikus és kortárs versekkel készültek.

Túrmezei Erzsébet emléknapot tartottak

Tamási – Hatodik alkalommal rendezte meg a Könnyü László Városi Könyvtár a Túrmezei Erzsébet szavalóversenyt. Huszonnégy résztvevő, három korcsoportban, egy szabadon választott verssel indult. A verseny szünetében a jelenlévők megkoszorúzták Túrmezei Erzsébet emléktábláját és a róla elnevezett téren álló emlékkövet. A rendezvényen Aradi András bonyhádi evangélikus esperes is részt vett.

Az Úr érkezése – 22. alkalommal tartották meg a szavalóversenyt

Nyíregyháza – 22. alkalommal tartották meg Az Úr érkezése elnevezésű ökumenikus szavalóversenyt a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. Az idei versenyre az ország 9 egyházi fenntartású középiskolájából érkeztek versenyzők.

Idegen nyelvi szavalóversenyt tartottak a Sztehlo-iskolában

Budapest – Idegen nyelvi versmondó versenyt tartottak 2013. április 12-én a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános iskola és Gimnáziumban. A verseny célja a húsvéti ünnepkör bemutatása volt a külföldi költészetben, a többnyelvűség népszerűsítésével. A részvételhez egy szabadon választott idegen nyelvű vers, versrészlet, illetve egy kötelező vers (lásd a honlapon) megtanulása volt szükséges. Forrás: sztehloiskola.hu
Feliratkozás RSS - szavalóverseny csatornájára