Megszólítani a kételkedő embert

A püspök a beszélgetést megnyitó áhítatában Márk evangéliumából idézett, abból is a talán a leginkább szívszorító szavakat, melyeket a haldokló Jézus mond a keresztfán: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Márk – akárcsak korunk posztmodern szerzői – az intertextualitás jegyében vendégszöveget emel be evangéliumába, hiszen itt a 22. zsoltárt idézi. Evangéliumában sok kérdést tesz fel, amivel mélyen és őszintén képes megszólítani a természeténél fogva kételkedő embert. A haldokló Jézus Istentől elhagyatva is képes szólni Istenhez, de vajon képesek vagyunk-e mi is megtalálni azt a végső csöndet, ami az Úrral való párbeszéd legfontosabb tere lehet? Ilyen és ehhez hasonló, Márk evangéliumából is fakadó kérdések vezetnek át az Estreházy Péter könyvéről szóló beszélgetéshez – mondta Fabiny Tamás.

Esterházy kulisszatitkai

A házigazda először arról kérdezte az írót, hogy ebben könyvében miért tért el az általa általában használt nyelvezettől, szövegszerkesztési gyakorlattól. A kérdés azért jogos, mert az eddigi Esterházy szövegekhez képest ebben a kötetben rövidebb mondatokat és szövegtagolásokat talál az olvasó.

„Könyveimben általában a regény klasszikus műfaji szabályaitól eltérően nem a cselekmény mozgatja az írást, ezért inkább zenei szerkesztéssel, visszatérő motívumokkal, mondatokkal operálva készül a szöveg” – válaszolta Esterházy Péter. Az író ezúttal egy leginkább a kötött versformában alkotó költői munkamódszert alkalmazott: eldöntötte, hogy legfeljebb egy oldal lehet a könyvben egy-egy gondolatsor, majd meghatározta magának, hogy a kéziratul szolgáló spirálfüzet egy-egy oldalán meddig tarthat az adott szövegrész/gondolati egység, ugyanakkor – mint mondta – fenntartotta magának azt a jogot, hogy ő határozza meg, meddig tart a könyvben egy oldal…

A könyv – Fabiny Tamás szerint – lényegében olyan teológiai ihletésű mű, amely a hagyományos prózán felülemelkedve, nem csupán szerkesztési módszerét, de tartalmát tekintve is költői jelleget mutat. Afféle Márk evangéliumából fakadó teopoézist olvashat az aki, a könyvbe belapoz – mondta a püspök.
A prózára ritkán alkalmazott műfaji meghatározást nem elutasítva arról beszélt Estreházy Péter, hogy bizony megretten az író ember, amikor olyan súlyos szöveghez nyúl, mint az evangélium.

Beszélgetés felolvasással

A beszélgetés színesítéseként a szerző maga olvasott fel a könyvéből, rendkívül érzékletesen, előadóművészi kvalitásokat is felvillantva. Az első egység a mű időkeretét, az ’50-es éveket, azon belül is a kitelepítések időszakát idézte meg, amikor a történet főszereplőit, egy testvérpárt családjukkal együtt egy vidéki kulák házába száműzik Budapestről. A szöveg leírja a kényszerű szállásukul szolgáló, szűkös szobát, a feszületet a falon, megismerjük a nagymamát, aki unokájának ágya szélén ülve beszél Istenről, aki még akkor is ott van az embernek, amikor már minden más eltűnt, elveszett.

Különös sajátossága a könyvnek, hogy az elbeszélő önmagára vonatkoztatja azt, amit Jézusra mondanak, vagyis kicsit olyan, mintha megszemélyesítené Krisztust – emelte ki Fabiny Tamás. Erre az észrevételre reflektálva az író Jorge Luis Borges argentin író egyik novelláját idézte, amely arról szól, hogy valaki megírja Cervantes Don Quijote történetét az eredetivel pontosan megegyező szavakkal, de nem úgy, hogy lemásolja azt. Valaminek az újraírása vagy újraélése a szabadság érzetét adja. Ebben az esetben a Márk változat történetének süketnéma, vagy magát süketnémának mondó, s magában folytonosan imádkozó, Istennel párbeszédet folytató gyermekszereplője nem képzeli Jézusnak magát, csupán ezzel a sajátos módszerrel igyekszik közelebb kerülni önnön történetéhez, és persze Istenhez.

Az imádság tartalma

A süketnémák lételeme a csönd, amiről ma már alig tud valamit az egyre hangosabb világban élő ember – mondta Esterházy Péter. Gondolatmenetét így folytatta: bárhol és bármikor lehet imádkozni, de ehhez tiszta „terület”, belső csönd kell, pláne egy gyermeknek. Erre aztán a püspök jegyezte meg, hogy a csönd valódi érték, hiszen nem a szavakon múlik az imádság valódi tartalma. Ezt a gondolatot Esterházy Péter azzal fűzte tovább, hogy a hívek ne az alapján válasszanak templomot maguknak, hogy hol prédikál ékesszólóbban a lelkész. Mindenki járjon oda, ahová tartozik, és azzal kezdjen valamit, amit ott kap, mert bár fontosak a szavak, de a lényeget nem feltétlenül azok hordozzák – mondta.

Isten csöndje

Az ember csöndje még csak megérthető valahogy, de az Isten csöndjére már jóval nehezebb magyarázatot találni – vetette közbe Fabiny Tamás, majd idézte a könyvből, hogy mennyire megrettenti az embert „a szó nélküli Isten, és az Isten nélküli szó”. Erre aztán megint az író reflektált: „Igazából a szavak a legalkalmasabbak arra, hogy valamit elhallgassunk. A csönd egyfajta magasabb rendű beszéd, amihez nem könnyű eljutni. Sokan azt gondolják, hogy hallgatni könnyebb, mint beszélni, pedig ez nincs így.

Örök emberi és nehezen megválaszolható kérdéseket vet fel Isten hallgatása – folytatta Esterházy. A püspök szerint ez az úgynevezett teodícea klasszikus kérdése: Hogyan függ össze a szenvedés és Isten jósága? Miért hagyja/tűri el Isten mindazt a borzalmat, ami a világban történik?

A beszélgetésnek ezen a pontján Esterházy Péter egy olyan szemelvényt olvasott fel a könyvből, amely az állandó imádkozást, mint az Istent és az embert összekapcsoló, szembesítő csöndbe való elmerülést vizsgálja. A lírai szöveg végén ott állt a kérdés: mit gondoljunk akkor, ha végül Isten kapja el zavartan a tekintetét?

Felbukkan a könyvben a bűn kérdésének problematikája is – mondta a püspök. A főhős gyermek egyre vadabb dolgokat cselekszik, nagymamája ellen fordul, végül pedig hagyja meghalni a testvérét. Az író szerint ez azzal függ össze, hogy a gyermekekben a korlátok nem egyértelműen működnek, bennük még nincs pontosan definiálva a bűn. Esterházy Péter beszélt arról, hogy kamaszkorában, a katolikus gimnáziumban töltött évek alatt megértette, hogy a Krisztusban való hit lényege a szeretet, ugyanakkor alig-alig tudta feldolgozni magában azt, hogy a lépten-nyomon látható feszületeken mindig a mindannyiunk bűneiért vállalt szenvedéssel kell szembesülnie.

Isten egyedülléte

De van-e szenvedő Isten? – vetette közbe Fabiny Tamás.
Erre a kérdésre az író nem tudott egyértelmű választ adni, de úgy vélte, könyvének gyermek főhőse egyértelműen arra következtetésre jut, hogy a magányos Isten kiszámíthatatlan, ezért imádkoznunk kell, hogy Isten ne legyen egyedül. Ezt a merész gondolatot a püspök így fűzte tovább: „Ha nem akarjuk, hogy Isten egyedül legyen, közelednünk kell hozzá.” Ám – tette fel a kérdést – hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez?

Az imádkozás vezet el az Istennel összekapcsoló csöndhöz – felelte Esterházy Péter. A sokszor elmondott, elmormolt imák szavainak konkrét értelme megkopik, ugyanakkor a kapcsolat megmarad, sőt, mélyülhet is – tette hozzá.

Esterházy Péter könyveinek szereplői mindannyian egyedül, magányosan vívódnak Istennel. Hol marad a közösség, ha úgy tetszik, ez egyház szerepének ábrázolása ebben a viszonyrendszerben? – kérdezte Fabiny Tamás.

Hiteles vallási közösségek

Az író erre elmondta, hogy a piarista gimnáziumban töltött évek meghatározók voltak számára. Aztán mindezt így árnyalta: „Szellemi ébredésem idején, a parancsuralmi rendszer által szétzilált, vert helyzetben vergődő egyházzal találkoztam.” Ennek ellenére vallja: az egyháznak az az egyik fő ereje, hogy ha valaki bárhol a világon betér egy templomba, a nyelv, és akár a helyi kultúra ismerete nélkül is pontosan tudja, hol van, megtalálja a helyét. A katolikus vagy éppen az evangélikus hívő ráismer az ismerős liturgiára, a gesztusokra és ez óriási biztonságérzetet ad. Erre aztán a püspök tette föl a súlyos kérdést: Miként találhatnak az emberek Magyarországon ilyen hiteles, valódi egyházi közösségekre? Esterházy Péter szerint ennek létrehozása a fiatalok munkája lehet, velük érdemes mindent újra kezdeni. De ha van közös akarat erre, akkor van esély is, mert – idézett saját könyvéből – az imák az égben összeérnek.

„Hallgatva is tud beszélni az irodalom”

„Vagyis mindehhez erős hit kell” – reagált a püspök. „De hogyan fér össze egymással a hit és a kételkedés?” Az író erre Jelenits István piarista tanárt idézte, aki azt mondta, hogy a hívőt a hitetlenség kísérti, a hitetlent pedig a hit. A jó megtapasztalása olyan nagy élmény, ami a legnagyobb tettek véghezvitelére is erőt adhat.

Végezetül pedig azt kérdezte Esterházy Pétertől a püspök, hogy az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat című könyve miért Jézus – háromszor is elmondott – halálával zárul, és miért hiányzik a feltámadás gondolata. „Ha szó szerint nem is, de az egész írás üzenetében benne van erre a kérdésre is a válasz, mert hallgatva is tud beszélni az irodalom” – válaszolta az este lezárásaként Esterházy Péter író.

A beszélgetés itt hallgatható meg: